BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúszik a fenntartható fejlődés stratégiája

A tervek szerint a jövő évi tavaszi parlamenti ülésszak végére, az eredeti elképzeléseknél később készül el a nemzeti fenntartható fejlődés stratégiája, erről döntött keddi ülésén az Országházban a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa (NFFT).

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány képviseletében jelezte, hogy a stratégia céljainak elérése érdekében azért kell átütemezni a végrehajtási időpontokat, hogy ezeket a lehető legalaposabban meg lehessen vizsgálni, és a különböző szempontok összeegyeztetését követően, a társadalmi egyeztetés lefolytatása után elfogadhatóak legyenek a stratégiában rögzített alapelvek.

Ángyán József ismertette, hogy a nemzeti fenntartható fejlődés stratégiájának alapját azok az ágazati stratégiák képezik, amelyeket a különböző szaktárcák már részben kidolgoztak, illetve kidolgozásuk folyamatban van. Megemlítette, a Vidékfejlesztési Minisztérium hamarosan a nyilvánosság elé tárja a nemzeti vidékstratégiát, amely a fenntarthatóságot és a vidéki élet értékeit középpontba állító jövőkép alapján kijelöli az ország vidékpolitikájának céljait.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban készülő nemzeti energiastratégia feladata, hogy a nemzeti energia- és klímapolitika közötti összhangot megteremtse. Jelezte, hogy a nemzeti éghajlatvédelmi stratégia felülvizsgálata szintén folyamatban van.

Az államtitkár tájékoztatása a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgoznak az ország versenyképességi programjának kialakításán ugyanúgy, mint a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia kidolgozásán. Emellett készül az új országos területfejlesztési koncepció.

A nemzeti fenntartható fejlődés stratégiájának vannak nemzetközi vonatkozásai, ilyen például az Európa 2020 Program, amelynek szempontjait figyelembe kell venni, mivel Magyarország nem vonhatja ki magát a globális hatások alól - hangzott el a tanácskozáson nemzeti fenntartható fejlődés stratégiájához illeszkedő külügyi kérdések kapcsán.

A tanács egyhangúlag elfogadta idei munkatervét és költségvetését. Bár az NFFT elnöke, Kövér László jelezte, hogy az eredetileg tervezett 103 millió forint helyett 98 millió forinttal kell gazdálkodnia a testületnek. A tanács egyhangúlag döntött az ügyrend módosításáról is, elfogadva azt a javaslatot, hogy a testület civil tagjait a továbbiakban nem két-, hanem négyévenként választják. Emellett állandó meghívottként lesz jelen a tanács ülésein a továbbiakban az Országgyűlés fenntartható fejlődési bizottságának elnöke is. Továbbá két bizottsággá válik szét a szakmai tudományos munkabizottság, egy stratégiai és egy szakmai egyeztető munkabizottságban folytatják munkájukat a tagok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.