BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Delors: A szakadék szélén az euró, az EU felaprózza magát

Az euró és egész Európa a szakadék szélén táncol - mondta Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke.

Delors szerint a keddi francia-német csúcstalálkozónak nem sikerült megnyugtató válaszokat adnia az európai adósságválságra, mivel elutasították az eurókötvények bevezetését. A most 86 éves szakember szerint az Európai Unió közel áll a bukáshoz, mivel a gazdasági övezet vezetőinek válságra adott reakciói túl visszafogottak voltak
"Lássunk tisztán: az euró és Európa a szakadék szélén áll. Hogy ne essen bele, egyszerűnek tűnik a választás: a tagországok vagy megerősítik a gazdasági együttműködésüket, ahogyan azt mindig is szorgalmaztam, vagy további felhatalmazásokat adnak az Uniónak" - mondta Delors a Le Tempsnak és a Le Soirnak adott interjújában.

A volt elnök nem ért egyet az eurózóna országait tömörítő közös pénzügyminisztérium felállításával sem, "különc fejlesztésnek" minősítve a tervet. "Európa felaprózza önmagát, míg végül csak egy szabadkereskedelmi övezet marad" - tette közzé borús jóslatát Delors.

Véleménye szerint Európa gazdasági sikere három pilléren nyugszik: A verseny stimulál, az együttműködés megerősít, a szolidaritás pedig egységet teremt. Amennyiben ezeket a terveket nem sikerül tettekre váltani, a piacok továbbra is kételkedni fognak. Az Unió vezetői a válság kitörése óta csak felszínesen foglalkoztak a realitásokkal. "Hogyan hihetik azt, hogy a piacok hinni fognak az ígéreteiknek, amikor az eurózóna július 21-i csúcstalálkozójának vállalásai csak szeptember végén lépnek majd életbe?" - vetette fel Delors az interjúban a nyugtalanító kérdést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.