BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágább és hosszabb lesz a felnőttképzés

A Felnőttképzők Szövetsége szerint a korábbinál kevesebb képzést fog szabályozni az új törvény. Az új OKJ alapján a képzések hosszabbak és drágábbak lehetnek a korábbiakná

„A felnőttképzésról szóló törvény visszalépés a tekintetben, hogy a korábban egységesen kezelt képzések közel felére most már nem terjed ki a jogköre" – nyilatkozta lapunknak tegnap a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnöke. Lakos István arra emlékeztetett, hogy a hétfőn megszavazott jogszabály szerint csak az államilag támogatott (központi büdzséből, uniós forrásból) támogatott képzések, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplők és a nyelvi képzések jelentős része tartozik jelenleg a törvény szerint a felnőttképzés alá. Így például a jogszabály már nem terjed ki a betanítói képzésre, ha nincs államilag finanszírozva. Ez visszalépés a KOTK Oktatási Központ ügyvezető igazgatója szerint, mivel ezek a képzések fogyasztóvédelem körébe kerültek, míg korábban szigorú szabályok alapján szabályozták ezeket.

A korábban sok év alatt létrejött állami sztenderdek így sok esetben megszűntek. Például korábban szerződést kellett kötni a hallgatóknak a képző cégekkel, melyben érdekeik védve voltak. Kötelező volt a tudásszint felmérés is. Így sok hallgatónak lerövidülhetett a képzési ideje (és olcsóbb is lett), mivel ha bizonyos képességekben jártas volt, akkor felmentést kaphatott. Kötelező volt egy statisztikai adatszzolgáltatás is, amely Lakos szerint hiába lehetett nyűg a cégeknek, szakmailag fontos volt. Az említettek így már nem minden esetben lesznek kötelezőek. Viszont más tekintetben még bürokratikusabb lett a törvény a képzésben érdekelt cégek számára.

Az FVSZ az sem tartja jó megoldásnak, hogy a korábbi hatósági jogkört kettéosztották. A képzések elismertetését, szakértői véleményezését, vagy panaszok elbírálása esetén a szakmai képzésekben az iparkamarával, vagy az agrárkamarával kell egyeztetni, míg a nyelvieket pedig továbbra is az állami intézménnyel, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési Igazgatóságával. Sok cég egyaránt tart nyelvi és szakmai képzéseket és így hasonló ügyekben már több szervezettel kell egyeztetniük, akár egy felsőoktatási intézményről legyen szó, vagy egy 3 fős vállalkozásról.

Az FVSZ elnöke pozitívumnak tartja, hogy az törvényben olyan kérdésekhez is hozzányúltak, amelyek évekig nem voltak kezelve. Lakos szerint ilyen, hogy differenciáltan kezelik majd a nyelvi, szakmai képzéseket, illetve a tréningeket, mivel mindet más módszerrel kell oktatni.

Már a felnőttképzési törvény előtt eldőlt, hogy az új OKJ-ben a korábbi óraszámokat igazították az iskolarendszerű képzésekhez. Egyes képzések ideje így kétszeresére, háromszorosára nőtt (akár 3 évig is eltarthatnak), egyúttal drágábbak is lettek. Lakos szerint így pont az változott meg, hogy a képzésben résztvevők minél gyorsabban elvégezhessék a tanfolyamot és a munkába állhassanak. Egy korábban 300 órás képzés akár 1200 órás is lehet, 2-300 ezer helyett pedig 6-700 ezer forintba is kerülhet. Az államilag támogatott képzéseknél így több a költségvetésnek is több pénzbe kerül.

Az FVSZ elnöke szerint az nem baj, hogy felére esik a képzések száma, mivel ezek nagyon el voltak aprózva, túlságosan szűk folyamatokra tanította a hallgatókat.

Drága lehet az engedélyeztetés a cégnek

Magyarországon mintegy 4-500 ezer ember vesz részt a felnőttképzésben. A 25–64 éves magyar népesség 27,2 százaléka vett részt iskolarendszeren belüli, illetve azon kívüli oktatásban, képzésben 2012-ben. A felnőttképzésben meg fog szűnni az akkreditáció, helyette teljesen nyílt engedélyezési rendszer lesz. Az iskolarendszerben megszerezhető végzettséggel válhatnak egyenértékűvé a felnőttképzésben szerzett bizonyítványok. A régi akkreditáció alapján 2014 végéig lehet végezni a képzési tevékenységet. Ezután csak állami engedély birtokában lehet végezni a képzéseket. Lakos István szerint ez nem kis feladatot és költséget jelent majd a cégeknek. Az FVSZ elnöke elmondta, hogy egyes információk szerint az engedéllyel kapcsolatos eljárások költsége milliós nagyságrendű is lehet majd.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.