Világgazdaság Online

Az európai "egyesült államok" békésebben készül, de kész lesz-e valaha? Ez fontos kérdés, ugyanis egy valuta erejét, szilárdságát - végeredményben fenntarthatóságát - a kibocsátó gazdasági ereje és jövedelemtermelő képessége, illetve adósságának mértéke és adósságtörlesztő képessége határozza meg. Ezek piaci megítéléséhez a napi szinten látható három kapaszkodót a valuta kibocsátójának gazdaságpolitikája, költségvetése és pénzügypolitikája adja.

Az euró mögött van ugyan egységes pénzügypolitika - az Európai Központi Bank (EKB) képében -, de a másik két pillér hiányzik, és ez az egységes pénzügypolitikát is irreálissá teheti. Fordított tehát a helyzet: van képviselet, de nincs adóztatás!

Az 1999-ben létrejött euróövezet megalkotói, a szuverén államok pusztán megígérték egymásnak, hogy felelős gazdaság- és költségvetési politikát folytatnak majd. Ám, ha valamelyiküknek ez nem sikerül, mint az utóbbi időben Görögországnak, akkor a többiek szenvednek, mint most az euró leértékelődése formájában, nincs viszont tényleges módjuk sem fegyelmezésre, sem kiegyenlítésre. Inkább a zűrzavar nő: a német adófizetők tiltakoznak az ellen, hogy az ő zsebükből finanszírozzák a görög deficitet, miközben a görögök tüntetnek a megszorítások ellen, és nem értik, mire panaszkodnak a németek, akik akadálytalanul zúdíthatják áruikat a görög piacra, és élvezik az olcsó görögországi nyaralás örömeit.

Angela Merkel német kancellár nemrég merészen megpendítette valamiféle "európai gazdasági kormányzat" gondolatát. Nyilván ez a jövő útja, de ma könnyebb kimondani, mint megcsinálni.

Az Egyesült Államok 1792-ben fogadta el a dollárt az "unió" egységes, hivatalos fizetőeszközének. Közös háttérpolitikára még nem volt szükség, a dollár szilárdságát sokáig ezüsttartalma (24,057 gramm) és szabványos összetétele (1485 rész színezüst és 179 rész ötvöző anyag) eléggé szavatolta. Bár az amerikai szövetségi kongresszusnak 1789 óta joga van adóztatni, a szövetségi bevételek még több mint száz évig csak a vám- és illetékbevételeknek a szövetségi államok által átengedett részéből származtak. Szövetségi jövedelemadót először az 1860-as években, a polgárháború idején vetettek ki kivételes intézkedésként az Egyesült Államokban, de utána megszüntették. Az Egyesült Államok mint szuverén egység saját jogán 1894-től szeretett volna jövedelemadót szedni, de a Legfelsőbb Bíróság ezt alkotmányellenesnek minősítette. Így az Egyesült Államokban csak alkotmánymódosítás után, 1913-tól lehetett bevezetni a modern értelemben vett központi - szövetségi - adórendszert és a tényleges, uniószintű állami költségvetést. Addig a jövedelmek szövetségi központosítása rendszerint a gazdaság 1 százalékát sem érte el. Ebből aligha lehetett volna finanszírozni az Egyesült Államok részvételét két világháborúban.

Az Európai Uniónak - amelynek majd azonosnak kell lennie az euróövezettel - van ugyan közös közvetlen képviselete, ez az Európai Parlament, de az nem adóztathatja az EU lakosait.

Ebből következik a legfontosabb: amit az EU-ban közös költségvetésnek neveznek, az igazából nem költségvetés a szó valódi értelmében, hanem csak egy közös gazdaságfejlesztési alap, szubvencióalap, amely a tagállamok habár egyezményes, de önkéntes adományaiból áll össze. Az úgynevezett közös költségvetés a forrásait tekintve körülbelül olyan, mint az amerikai szövetségi költségvetés száz évvel ezelőtt: túlnyomórészt a tagállamok önálló költségvetéseiből önkéntesen fizetett, nemzeti jövedelem alapú egyezményes kvótákból, továbbá a közös vámhatáron beszedett importvám és a cukorilleték egy részéből és a tagállamokban szuverén módon beszedett áfa átutalt töredékéből áll össze. E közös pénzalap bevételei az idei költségvetési évben összesen is csak az EU becsült összesített nemzeti jövedelmének az 1,04 százalékát érik el, de szabály szerint nem is haladhatnák meg az 1,24 százalékot.

E korlátok között a közös költségvetésnek nevezett pénzalaphoz minden EU-beli lakos átlagosan 246 euróval járul hozzá évente. Az eltérések persze nagyok: független számítások szerint a befizetések és a kapott támogatások szaldója a legrosszabb a hollandok számára fejenként évi 1476 eurós nettó befizetéssel a mostani, 2007-13-as költségvetési időszakban, a skála túlsó végén pedig Magyarország és Észtország szerepel, évente egyformán átlagosan 2394 eurós nettó haszonélvezettel. A közös alap nettó befizetői Ausztria, Ciprus, Dánia, Svédország, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia és Nagy-Britannia, a többiek nettó haszonélvezők.

Az Egyesült Államokban a szövetségi költségvetés bevételei utolsó végleges adatok szerint 2008-ban a hazai össztermék több mint 17 százalékának feleltek meg, a szövetségi államok és a helyhatóságok bevételei pedig további 13,7 százalékának. Az összes befizetés - szövetségi, állami és helyi - 55,6 százaléka a szövetségi költségvetésbe került, amely ennek közel egyötödét jutatta vissza az államoknak és a helyhatóságoknak, úgyhogy az összes befizetés több mint 40 százaléka maradt a szövetségi büdzsében. Mindent egybevetve, az amerikaiak 2008-ban fejenként átlagosan 14.410 dollárral tartották el országukat, ebből fejenként 8016 dollár (mai árfolyamon 5.938 euró) került a szövetségi költségvetésbe, és ebből több mint 6000 dollár (több mint 4400 euró) ott is maradt.

Így működik egy többé-kevésbé "normális" költségvetés: e nélkül nincs egységes gazdaság- és adósságpolitika sem, amelyet hosszabb távon nem pótolhat pusztán a politikai akarat.