Világgazdaság Online

Sok vagy kevés, hogy már csaknem 45 ezer pályázat érkezett be a 2007–13-as Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) kiírásaira, közülük eddig 19 529 nyert, és 850 milliárd forinthoz közelít a kifizetett európai uniós támogatások összege? Jogos a kérdés, ám kézenfekvő a válasz is: uniós összehasonlításban nem lehet okunk panaszra. A kohéziós és strukturális alapokból nálunk
3581 milliárd forint, a teljes, 6943 milliárd forintos hétéves keretünk több mint 50 százaléka a leszerződött összeg.
Az Európai Bizottság által 2010. január 1-jéig teljesített időközi kifizetésekkel az ötödik helyen állunk a tagállamok sorában. Kedvezőbb a kép, ha a Kohéziós Alapból (KA) és az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) érkezett összeget tesszük górcső alá: itt stabilan a dobogós harmadik hely a miénk. Kevésbé lehetünk elégedettek az Európai Szociális Alapból (ESZA) történt átutalással, hiszen ennél a korábbi hatodik helyről a kilencedikre estünk vissza. Összességében Magyarország 3,7 százalékos abszorpciós teljesítménye elmarad a 4,2 százalékos uniós átlagtól. Míg az ERFA–KA esetében az uniós átlag feletti a mutatónk (3,8 és 3,6 százalék), addig az ESZA-nál a 3,17 százalékos magyar teljesítmény jelentősen elmarad az unió 6,32 százalékos átlagától. Mindenképpen fel kell gyorsítani tehát a projektelszámolásokat, a számlák benyújtását Brüsszelnek.
A Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők rendszerint arra hívják fel a figyelmet, hogy előbbre is tarthatnánk, ha nem lenne még mindig annyira bürokratikus és merev, ha jobban igazodna a valós piaci igényekhez és gazdasági körülményekhez az EU-pénzek felhasználását menedzselő rendszer, ha nem lenne kiszámíthatatlanul változó és áttekinthetetlen a jogszabályi környezet, s ha végre lendítene a közbeszerzéseken a hatályos törvény. A gyorsabb forráslekötést indokolnák az ország saját gazdasági nehézségei és a globális válság következményei is. Sürgősen el kell dönteni tehát, hogy milyen célra kívánjuk felhasználni a 2007–13-as uniós keretünkből még lekötetlen 3805 milliárd forintot, ehhez biztosítani kell a hazai feltételeket, az esetleges forrásátcsoportosításokról, a felhasználatlan pénzek újbóli odaítéléséről pedig sürgősen tárgyalásokat kell kezdeményezni az Európai Bizottság illetékeseinél.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy már az indulás sem volt tökéletes. Eleve jó féléves késést kódolt a rendszerbe, hogy az EU – a nettó befizető tagállamok kicsinyes garasoskodása miatt – nem tudta határidőre elfogadni a közösségi stratégiai iránymutatásokat és végrehajtási rendeleteket a kohéziós politikára. Bonyolította a helyzetet, hogy az Európai Bizottság váratlanul megváltoztatta – sokak szerint túlbonyolította – a költség-haszon elemzés eljárását. Emiatt Magyarországon újra kellett számolni a jelentős beruházások már kiszámolt költségvetését, ez a forráslekötésben és a pénzlehívásban fontos szerepet játszó nagyprojekteknél másfél éves csúszást idézett elő.
A nagyprojekteknél feltétlenül gyorsításra van szükség, mind az intézményrendszer, mind pedig a kedvezményezettek, de az Európai Bizottság részéről is. Hasonló a helyzet a már mintegy 400 kiemelt projekt esetében is. Nem szabad engedni a további késlekedést a kormány által jóváhagyott kiemelt projektek kidolgozásánál és végrehajtásánál, és segíteni kell a kedvezményezetteknek a saját erő előteremtésében is. A tét nagyságát jelzi, hogy a kiemelt és nagyprojektek együttesen 45 százalékkal részesednek a teljes keretből, legalább 3124 milliárd forint értékben. Ezt a feladatot csak nyomatékosítja, hogy a nagyprojektek Brüsszelnek benyújtott támogatási kérelmek terén a harmadik, a jóváhagyott beadványokkal a második helyen állunk a tagállamok sorában.
Ugyanakkor itthon sem ment simán a hatékony EU-forrás-felhasználás biztosítása. Időt igényelt az intézményrendszer átalakítása. Tetemes volt a lemaradás a 2004–2006-os I. Nemzeti fejlesztési terv nyertes projektjeinél a kifizetések teljesítésében. Máig beárnyékolja az ÚMFT végrehajtását az a vita, amely még a terv kidolgozása idején a gazdaság- és az infrastruktúra-fejlesztés hívei között robbant ki. Sokan mind a mai napig keveslik a gazdaságfejlesztésre, a kis- és középvállalkozások támogatására előirányzott uniós forrást, s túl magasnak tartják az olyan cégek részesedését a keretből, amelyek tulajdonosai a Magyarországon egyébként is jelentős befektetési kedvezményekben részesülő multinacionális vállalatok. A forrásfelosztás eltervezett arányain úgy próbált szépíteni a kormány, leginkább a 2008 őszén kirobbant globális válság kényszerítő hatására, hogy pénzátcsoportosítással 111 milliárd forinttal megnövelte a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) keretét 105 milliárd forinttal a kis- és középvállalkozások javára. Derült égből villámcsapásként érte a rendszert, hogy a válságra hivatkozással a bankok részéről befagyasztott finanszírozási és garanciavállalási készség miatt számos esetben magukra maradtak a nyertes pályázók a saját erő előteremtésében. Emiatt számolni kell azzal, hogy az Európai Unióban normális körülmények között átlagosnak számító 5 százaléknál nagyobb lehet a projektbedőlés, a megítélt támogatás ellenére nem megvalósuló fejlesztések aránya. Mielőbb mérleget kell készíteni a projektvégrehajtás előrehaladásáról.
A kkv-k felkarolásában nem volt elég eltökélt és gyors az Európai Bizottság sem. A válság hatására radikálisan élhetett volna a forrásátcsoportosítás és -előrehozás lehetőségével, fokozottan kényszeríthette volna ilyen lépések megtételére a tagállamokat. Ehelyett azonban a benyújtott nemzeti előterjesztések jóváhagyásával is késlekedett. Ezzel magyarázható az a más tagállamokban is észlelhető igyekezet, hogy új támogatási lehetőségek felkutatásával megpróbálják gazdasági tevékenységre ösztökélni a növekedésben és foglalkoztatásban fontos szerepet játszó vállalkozásokat.