Félmilliárddal több jut munkahelyekre
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA helyi önkormányzatok fejezetéből 500 millió forintot csoportosít át a kormány a Munkaerő-piaci Alapba a rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására – döntöttek a tegnapi ülésen. A kormány ezzel az intézkedéssel is az Út a munkához programban részt vevők versenyszférában történő elhelyezkedését próbálja segíteni.
Mint ismert, a támogatást az a munkáltató kaphatja, amely létszámbővítés keretében vállalja a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy teljes munkaidőben és munkaviszony keretében történő foglalkoztatását.
A munkáltatónak továbbfoglalkoztatási kötelezettsége nincs, azonban vállalnia kell, hogy a támogatás ideje alatt nem bocsát el munkavállalót. A támogatás legfeljebb egyévi időtartamra nyújtható. A foglalkoztatáshoz a támogatás megállapításakor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás, azaz jelenleg 28 500 forint adható.
A dotációnak köszönhetően a munkáltatók egy fő minimálbéren történő foglalkoztatása esetén egy év alatt 580 140 forintot takaríthatnak meg. Ha három évig foglalkoztatják, a megtakarítható összeg már több mint egymillió forint lehet. Sőt, a Start Régió kártya által biztosított járulékkedvezménnyel még 24 hónapig havonta plusz húszezer forint támogatás vehető igénybe.
Ha a rátos munkavállalót a minimálbér 130 százalékos bérköltségén foglalkoztatják, a hároméves foglalkoztatás esetén megtakarítható összeg több mint 1,2 millió forint. Az Út a munkához program keretében egyébként 2009-ben a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak közül 63 ezer fő közcélú foglalkoztatását tervezték el. Az alkalmazottak érintett létszáma az elmúlt év negyedik negyedében azonban már meghaladta a 90 ezer főt. VG


