BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fiskális szakadék helyett lejtő - Buffett nem pánikol

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A deficitcsökkentésről szóló megállapodás elmaradása nem okozna azonnali sokkhatást az amerikai gazdaságnak.

A piaci szakzsargon leginkább fiskális szakadéknak nevezi az amerikai költségvetési problémákat – miszerint ha az év végéig nem születik egyezség a deficit és az államadósság csökkentésére, akkor január 1-jével hatályba lép a recesszióval fenyegető 600 milliárd dolláros takarékossági csomag –, számos neves befektető azonban egyáltalán nem látja ilyen szörnyűnek helyzetet. A Reuters jegyzetírójának megfogalmazása szerint így elég, ha csak egy lejtőről beszélünk a Washingtont érő kihívás kapcsán.

A múlt héten például Warren Buffett azt mondta a CNN-nek, hogy ha január 1-jéig nem lesz egyezség a demokraták és a republikánusok között, akkor az még nem torpedózza meg a gazdaságot, miután még pár hónapig 2013-ban is tárgyalhatnak az ügyről. Az adónövelést, illetve kiadáscsökkentést tartalmazó intézkedések ugyanis egyezség hiányában csak papíron lépnének hatályba január 1-jével, azok gyakorlati alkalmazása hónapokat vehet igénybe. Például a különböző programokért felelős szövetségi ügynökségek büdzséit adminisztratív okok miatt sem egyből január 1-jével, hanem csak várhatóan március végével kezdenék el csökkenteni.

A Bush-korszak adócsökkentő intézkedéseinek esetleges automatikus visszavonása sem lenne drámai hatású a fogyasztásra nézve. A hatóságoknak ugyanis lehetőségük van arra, hogy a január 1-jei adóemelés ellenére a gyakorlatban ne vessék ki azonnal a fogyasztás csökkentését eredményező magasabb kulcsokat a lakosságra. Így akár még hónapokig is folyhatnak a tárgyalások az adórendszer reformjáról. Utóbbi ügyben derült ki a legtöbb konkrétum azután, hogy Barack Obama elnök a múlt hét végén tárgyalásokat kezdett a kongresszusi vezetőkkel a fiskális szakadék elkerüléséről.

A kiszivárgó hírek szerint a republikánusok is támogatják az elnök azon tervét, hogy az alacsony jövedelműek és a középrétegek esetében továbbra is érvényben maradjon a Bush-érában bevezetett adócsökkentés. Cserébe a demokraták is engednének: eszerint a magas jövedelműek esetében elképzelhető, hogy nem 250, hanem csak 500 ezer dolláros éves jövedelemhatár felett emelnék fel az szja-kulcsot az eddigi 35-ről 39,5 százalékra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.