BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába tiltakoztak, máris itt a földadó

Bár az agrártárca szerette volna megakadályozni, ma úgy néz ki: mégis lesz, lehet jövőre földadó. Mindszent Önkormányzata mindenesetre múlt pénteken úgy határozott, hogy januártól föld és traktoradó segítségével stabilizálja gazdálkodását – írta meg a délmagyar.hu. A Tisza partján fekvő, majdnem hétezer fős csongrádi város az országban elsőként alkalmazza az új települési adó szabályait.

Ez ma lehetővé teszi a termőföld megadóztatását, bár ezt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) igazán nem szeretné. De nem nagyon tud ellene tenni semmit. Néhány hete Nagy István, a tárca államtitkára azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy az FM kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását. A csongrádi város döntését követően viszont a tárca csak azt jelezte: nem támogatják a földadó bevezetését, de az „önkormányzatok már bebizonyították, hogy a helyi sajátosságokra figyelemmel, felelősen és megfontoltan élnek adómegállapítási jogukkal.” A múlt héten Legény Zsolt MSZP-s képviselő nyújtott be ez irányú módosítási javaslatot, ezt azonban a mezőgazdasági bizottság elutasította, a kormánypárti képviselők szerint azért, mivel a kormányon belül sincs még a kérdésről döntés.

A már elfogadott, jövő évi adótörvények szerint a helyi önkormányzatok mindent megterhelhetnek tetszőleges elvonással, amit más jogszabály nem adóztat. És ugyan kevés olyan dolog van, amit az állam nem sarcol, de a termőföld ilyen – bár sokan azt hitték, hogy nem. A földadóról szólt ugyanis egy 1992-ben elfogadott törvény, amiben évtizedek óta az szerepelt, hogy a termőföld adója nulla (majd az sem). Ez alapján az agár-érdekképviseletektől kezdve a szaktárcán keresztül szinte mindenki azt gondolta, az új szabályok alapján sem lesz terhelhető a termőföld-tulajdonlás. Csakhogy 2012-ben ezt a jogszabályt hatályon kívül helyezték. Így most az önkormányzatok kivethetik a terhet.

Szeretnénk továbbra is stabilan tartani a város gazdálkodását – magyarázta a második ciklusát kezdő mindszenti polgármester, Zsótér Károly a Világgazdaságnak a földadó és a speciális – az eddig nem terhelt lassú járművekre és pótkocsijaikra vonatkozó – gépjárműadó bevezetésének okát. A földadó a nagyobb birtokosoknak lesz teher (150 aranykorona felett aranykoronánként 150 forint), a főként a traktorokat terhelő gépjárműadó is azért egyfajta vagyoni típusú elvonás lesz. A becslések szerint 7-10 millió forint bevételt remélhetnek ebből a két forrásból (a nagyobb részét a földadóból), amit Zsótér szerint az úthálózat fejlesztésével ilkletve a mezőőri rendszer kialakításával vissza is forgatnának a mezőgazdaságba.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.