BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ivascsenko: "a labda most a kormány térfelén pattog"

Míg a valutaalap szerint a magyar kormány térfelén pattog labda a hiteltárgyalások megkezdésének ügyében, addig a kabinet ennek ellenkezőjét állítja. A hónapok óta tartó huzavonát az ország sínyli meg, amely a növekvő bizonytalanság miatt egyre drágábban juthat majd pénzhez a tőkepiacokon.

A magyar kormány „igenis ismeri” az IMF azon feltételeit, amelyek a hiteltárgyalások megkezdéséhez szükségesek, mondta tegnap a Világgazdaság kérdésére Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap állandó magyarországi képviselője az Andrássy Egyetem és a Német Nagykövetség által rendezett budapesti háttérbeszélgetésen. Később hozzátette: „a labda most a kormány térfelén pattog”.

Bár részletes információkat nem kívánt közölni, szavaiból kitűnt, hogy az IMF részben gazdasági, részben – áttételesen – politikai feltételekhez köti az egyeztetések megkezdését. Utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormánynak előbb el kell fogadtatnia a parlamenttel az Európai Bizottság által megkívánt, nagyrészt politikai jellegű jogszabályváltozásokat – a jegybanki függetlenség, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi hivatal függetlensége terén.

Ami a gazdasági feltételeket illeti, Ivascsenko megerősítette korábbi közlését: „erős elkötelezettséget” szeretnének látni a magyar kormány felől arra, hogy a makrogazdasági stabilitás szempontjából a vitatott területeken hajlandók a változtatásra. Ezt azzal indokolta, hogy „a magyar államadósság továbbra is magas, ennek fenntarthatósága pedig nagyon törékeny”, majd figyelmeztetett: az államháztartásnak az előttünk álló két évben nagyon magas refinanszírozási szükséglete van, és korántsem mindegy, hogy milyen kamatok mellett lesz képes pénzt felvenni az ország a tőkepiacokon. Mivel a nemzetközi befektetők egyértelműen megállapodáspártiak, a hozamok akkor fognak csökkenni, ha Magyarország mielőbbi megegyezik az IMF-fel.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

 

Világgazdaság - Wéber Balázs A NAV szerint nem biztosak az adóbevételek Nehéz feladat lesz az idei évre tervezett 10 500 milliárd forint adóbevételi terv teljesítése – mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese. Az összeg több mint 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, és egyelőre nem tudni, hogy teljesít a magyar gazdaság, befolyik-e a várt összeg a baleseti vagy a játékadóból. Kormány: továbbra is készen állunk a tárgyalásokra Az IMF magyarországi képviselőjenek nyilatkozatát a tárca nélküli miniszter sajtóirodája a Világgazdaság megkeresésére nem kívánta kommentálni. „A kormány továbbra is kész a hivatalos tárgyalások megkezdésére. Ahogy Fellegi Tamás miniszter március 16-i washingtoni útja során hangsúlyozta, egyetértés volt a felek között abban, hogy egy gazdasági-pénzügyi csomagról folynak az egyeztetések, azok előkészítéséről van szó. Ezek alapján a magyar álláspont szerint tehát az IMF nem érdekelt semmilyen olyan politikai természetű feltételrendszerben, ami akadályozza, hogy a tárgyalások a gazdasági-pénzügyi kérdésekben elkezdődjenek” – áll a sajtóiroda lapunkhoz eljuttatott reagálásában. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.