BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Katasztrófa: a görög főprivatizáló szerint is lehetetlen a küldetés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A görög kormány a világ úgymond "legnagyobb privatizálási programja keretében" mindössze négy év alatt 50 milliárd euró bevételre akart szert tenni. Ám az állami tulajdon értékesítése katasztrofálisan halad.

Ioannisz Koukiadisz, a privatizációs hatóság főnöke beismerte, hogy a számokat "találomra" állapították meg. Az athéni televíziónak adott interjújában ugyanis Koukiadisz szombaton este kijelentette: jelenleg nem mutatkozik jelentős érdeklődés az állami tulajdon iránt. "A folyó évben körülbelül 4,7 milliárd euró bevételre tehetünk szert a privatizációból" - közölte a 70 éves egykori jogászprofesszor. Eredetileg a görög kormány azt ígérte az európai hitelezőknek, hogy idén összesen 11 milliárd euró bevételre tesz szert az  állami tulajdon eladásából. 2015-ig a bevételnek el kell érnie az 50 milliárd eurót. Görögország 2015-ig tartó pénzügyi tervezése döntően ezen alapul. Ám ha a pénz nem jön össze, máshonnan kell pótolni – írja a Die Presse.

Különben a 2015-ig terjedő költségvetési tervezés semmis, függetlenül attól, hogyan alakul végül is a betervezett adósságcsökkentés. A privatizáció vezetője szerint "a megadott célt semmi esetre sem lehet megvalósítani". Szakértők már korábban aggályaikat hangoztatták. A félig állami tulajdonú vállalatok alig versenyképesek, a szakszervezetek pedig tömeges ellenállással fenyegetőztek a privatizálással szemben, az állami tulajdonú ingatlanoknál pedig gyakran tisztázatlanok a tulajdonosi viszonyok. A befektetők egyébként logikusan kivárásra játszanak, hiszen egy esetleges államcsődöt követően sokkal olcsóbban vásárolhatnák fel a privatizálandó állami vagyont.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.