Készül a nagy szakításra a görögökkel az eurózóna
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA jelek szerint már nem csak Brüsszel, hanem az egész eurózóna gőzerővel készül arra, hogyan lehet kezelni az esetleges görög euróövezeti búcsú káros hatásait. Az uniós illetékesek hétfőn megegyeztek abban, hogy minden eurózóna-tagországnak el kell készítenie saját vésztervét erre az eshetőségre, adta hírül tegnap uniós forrásokra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség úgy tudja, az illetékesek már azt is modellezték, hogy az egyes államok mekkora kárral számolhatnak ebben az esetben.
Bár a hírt a szokásos cáfolat követte Brüsszel részéről, ez feltehetőleg csak a piacok megnyugtatását szolgálta – múlt héten Karel de Gucht, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős biztosa is elismerte, hogy az Európai Bizottságban és az Európai Központi Bankban (EKB) is dolgoznak a vészforgatókönyveken. A Die Zeit pedig azt is tudni véli, hogy az EKB-ban már fel is állt a krízisstáb a helyzet eszkalálódásának kezelésére.
Míg a politikai szereplők egy része katasztrofális hatásoktól tart az eurózónára nézve ennek bekövetkezte esetén, addig egyes szakértők szerint túlzottak a félelmek – a német Bundesbank tegnapi jelentésében például jelentősnek, de kezelhetőnek nevezte a kiválás okozta hatásokat.
A görög krízis éleződését a forint is megérzi: tegnap a magyar fizetőeszköz a 300-as lélektani határt áttörve csaknem a 303-as szintig gyengült az euróval szemben, miután a korábbi görög miniszterelnök, Lukasz Papademosz reálisnak nevezte az eurózónából való távozás lehetőségét. A térségbeli valuták közül megint a forint gyengült a legjobban, amiben elemzők szerint nagy szerepe van annak is, hogy továbbra is bizonytalan a magyar IMF-hiteltárgyalások kezdete.
Az esetleges görög búcsú valószínűleg szóba került a tegnap lapzártánk után befejeződött informális EU-csúcson, amelyet amúgy a gazdasági növekedést szolgáló lépések megvitatására hívtak össze.
Eközben a tőkepiaci szereplők gyakorlatilag nem kamatozó befektetéseket is bevállalnak az egyre mélyülő euróövezeti válságban azért, hogy legalább biztonságban tudják pénzüket. A tegnapi német államkötvényaukción a német állam 4,5 milliárd euró értékben adott el kétéves lejáratú kötvényeket nulla százalékos kamattal. A névérték alatti értékesítés 0,07 százalékos hozamot ad a befektetőknek, ami történelmi mélypont.


