BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszázezres cafeterialimit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szavazás költségvetési módosítókról és a médiatörvényről

szavazás. Jövőre a közszférában foglalkoztatottak esetében maximum bruttó kétszázezer forint lehet az éves cafeteriakeret – többek között ez a szigorítás szerepel azon elfogadásra esélyes második körös módosító javaslatok között, amelyeket a jövő évi költségvetési törvényhez nyújtottak be a képviselők. Bár a módosítókról szóló szavazás tegnap lapzártánk idejére még nem fejeződött be, a kormány előzetes jelzése (az úgynevezett támogatott sor) alapján borítékolható, hogy mely javaslatokra kerülhetett pecsét tegnap este. További érdekes módosítás, hogy a december 31-ével megszűnő Költségvetési Tanács titkárságán dolgozókat illető kifizetéseket a kormány engedélyével a céltartalék terhére kell teljesíteni. Ismeretes: egy korábbi törvényi passzussal a kormány kivette a KT felszámolását a csoportos létszámleépítésekre érvényes szabályozás hatálya alól, holott valójában a tanács titkárságának és elemző gárdájának megszüntetése ilyen lépésnek minősül. A mostani módosító legalább a dolgozóknak járó összegek forrását megjelöli.

Ahogy az már lenni szokott, a második körös módosító javaslatok jelentős része az önkormányzatok működését érinti. E módosítások közül említést érdemel, hogy a települések javára ingyenesen átruházható vagyontárgyak éves összértéke az eddigi egymilliárdról tízmilliárd forintra emelkedik, maximum ennyivel lehet tehát ilyen formában támogatni az önkormányzatok működését. További könnyítés, hogy az ivóvízminőség-javító program akadozása miatt a törvény 2011-től lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok az önrész előteremtéséhez kormányzati forrást igényeljenek. A kormány által támogatott több tucat módosító javaslat túlnyomó része egyébként a költségvetés szövegezése óta elfogadott törvények hatását vezeti át e dokumentumba, valamint kisebb pontosításokat, helyesbítéseket eszközöl.

Szorítóba kerülhetnek a polgármesterek

Anyagilag is rosszabb helyzetbe kerülhetnek azok a polgármesterek, akik nincsenek jó viszonyban a közgyűléssel. Egy hétfőn elfogadott törvénymódosítás ugyanis már nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a testület emelje a polgármesteri fizetést, hanem azt is, hogy csökkentse. Döntött a T. Ház a honvédelmi törvény módosításáról is, ezután rendkívüli állapot idején elrendelhető az általános sorkötelezettség.

Több ponton változtak a közlekedési törvények is, ennek leglátványosabb pontja az, hogy az utak mellett ezután nem lehetnek 4 négyzetméternél nagyobb méretű óriásplakátok.


Több ponton változtak a közlekedési törvények is, ennek leglátványosabb pontja az, hogy az utak mellett ezután nem lehetnek 4 négyzetméternél nagyobb méretű óriásplakátok. Terítéken a média Tucatnyi törvényjavaslatról szavazott az Országgyűlés hétfő este. A legnagyobb visszhangot kiváltó döntés a médiáról és tömegkommunikációról szóló javaslat. A jelenleg kizárólag fideszes tagokból álló Médiatanács gyakorlatilag teljhatalmat kapott a médiával kapcsolatos döntésekben, s 10–200 millió forintra emelték a médiumokra kiszabható büntetéseket.

A kormánypártokon belül is vitát generált Rogán Antal javaslata, amely rendeletalkotási jogot adna a médiahatóság elnökének. Úgy tudjuk, elsősorban Navra-csics Tibor miniszterelnök-helyettes ellenezte az ötletet, ám a Fidesz és a KDNP frakciói napirendre vették a tervet, így lapzártánk után sor kerülhetett a javaslat zárószavazására is. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.