BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszelly: Orbán jó beszédet mondott, a megszorítás szómágia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A miniszterelnök beszéde jó volt – az elemzők hiányérzetét leginkább az válthatta ki, hogy Orbán Viktor egy, a Wall Street Journal című lapnak adott interjúban már korábban előrevetítette a várható átszervezéseket – nyilatkozta Kiszelly Zoltán politológus a Duna Televízió műsorában kedd reggel.

Az elemző szerint a hitelezők bizalma még megvan irányunkban, kérdés, hogy milyen eredményt hoznak a várható átalakítások. A megszorítások emlegetése pedig szerinte szómágia - az eredmények fogják végül értékelni a reformokat. 
 
Beszélt a miniszterelnök az átalakításról is, amikor az egészségügyi rendszert említette, például, hogy aki egészségtelen életmódot folytat, az járuljon hozzá nagyobb mértékben a költségekhez – szögezte le Kiszelly, aki nagyon fontosnak értékelte a foglalkoztatás növeléséről szóló részt a miniszterelnök beszédében: ezen a téren is átalakítás várható, igaz, ennek irányáról még nem hallhattunk, mivel ezt még most dolgozzák ki.

"Az a kérdés, hogy meddig tart a hitelezők bizalma Magyarországgal szemben. Minél hamarabb jelentik be az intézkedéseket, annál több idő marad a társadalmi egyeztetésre a szociális partnerekkkel, és annál jobban megnyugtatják a hitelezőket is" – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán.

Az Orbán Viktor beszédéről és a pártok reakcióiról szóló összefoglalót elolvashatja itt

Kiszelly szerint a gazdasági dimenzió dominált a beszédben: amikor arról beszélt, mekkora államadósság tornyosult a fejünk fölé, az elkövetkező négy évben ebből mennyit kell visszafizetni. Emlékeztetett a német-francia kezdeményezésre, ami egyfajta adósságféknek is tekinthető; tehát az alkotmányba beleépülnek garanciák arra nézve, hogy az államadósság ne nőhessen gyorsabban a termelékenységnél avagy a nemzeti jövedelemnél.

Kiolvasható volt-e a kormányfő hétfői beszédéből, hogy megszorítások következnének?- hangzott a kérdés, amire Kiszelly Zoltán úgy reagált: ez szómágia. A kormánypártok mindig kerülik a reform és a megszorítás kifejezéseket, miközben az ellenzékiek próbálják beletolni "ebbe az utcába" a kormánypártokat.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.