BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehetőségek válság idején

A román piacot ismerők váltig állítják: a magyarországi kkv-knak érdemes tőkebefektetéssel is megpróbálni megtelepedniük a szomszédos országban.

Ugyanis bizonyos területeken – még a válság idején is – keresleti a piac, ráadásul a román gazdaság még szerkezetváltás előtt áll. Exportban már a második legjelentősebb piacunkká vált, tavaly 3,9 milliárd euró volt a kivitelünk, 2,3 milliárdos magyar aktívummal.

A tőkebefektetések terén pedig Magyarország – román statisztikák szerint – a szeptember 30-i állapot szerint a 11. legnagyobb külföldi befektető a jegyzett tőke alapján, a cégek számát tekintve pedig még előrébb áll a sorban, és a válság kirobbanása óta sem lanyhult az érdeklődés. Minderről szó lesz az ITD Hungary és a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara mai marosvásárhelyi tőkekiviteli konferenciáján és üzleti fórumán.

A középpontban a székelyföldi megyékben (Maros, Hargita, Kovászna) kínálkozó befektetési, üzleti lehetőségek állnak. A vegyes kamara elnöke ugyan terelgetné a hazai kkv-kat Románia felé, de nem mindegyiket egyformán. Radetzky Jenő szerint például az építőiparban, a turisztikában, az alternatív energiaszolgáltatásban és általában a szolgáltatóiparban kiválóak a lehetőségek. Mintegy tízezer magyarországi vállalkozás már lépett: vegyes vállalatot alapított a szomszédos országban.

A magyar befektetéseket egyébként a sok, kis törzstőkével létrehozott, zömében kft.-ként működtetett vegyes vállalat jellemzi, becslések szerint mintegy kétezer a jelentősebb tőkeexportot végrehajtott cég köztük. Igaz, még mindig a magyar gazdaság legjelentősebb cégei (az OTP, a Mol, a Richter, a Fornetti, a Danubius Hotels) adják a magyar befektetések mintegy 90 százalékát. Szép számmal működnek magyar érdekeltségű vállalatok még az építőipari szolgáltatások, a műanyagipar és a kereskedelem területén. Mindenesetre Radetzky szerint Románia – miként az egész Balkán, illetve néhány más szomszédos ország – a versenyképesség erősítését, növekedést célzó hazai cégek számára kiemelt jelentőségű terep.
A boldogulás azonban nagy kitartást igényel – ez a tapasztalata a CÉH Tervező, Beruházó Zrt. üzletfejlesztési igazgatójának.

Folk György lapunknak elmondta: immár jó bő fél éve próbálkoznak helyi partnerükkel pályázati úton infrastrukturális tervezési feladatokat találni. Miután a befektetők által finanszírozott projektek a válság óta szinte leálltak, állami, önkormányzati kiírásokon indulnak. S a marosvásárhelyihez hasonló rendezvényen is a lehetőségeket, a kapcsolatokat keresik.

A verseny óriási Romániában is, ahol nem jelent előnyt a közelség, hacsak nem abban, hogy olcsóbb a kiutazás. Ám a magyarországi versenytársaikkal ott is meg kell küzdeniük. Míg korábban tíz-húsz pályázat érkezett egy-egy kiírásra, most a harminc sem ritka – mondta az igazgató, hozzátéve: számukra jelenleg nem létkérdés az üzlethez jutás, mert itthon jobban alakultak a dolgaik a vártnál.

A válság is jó alkalmakat kínál arra, hogy a magyarországi vállalkozások új piacokat szerezzenek, akár zöldmezős beruházás, vegyes vállalat alapítása révén, akár akvizícióval – erről Süveges Szabó László, az ITD Hungary igazgatója beszélt lapunknak. Ezt az ügynökség tapasztalatai szerint a vállalkozások is így látják, ugyanis egyáltalán nem csökkent az érdeklődés a romániai befektetések iránt. A mostani marosvásárhelyi konferencián is mintegy száz kkv képviselője vesz részt.

Vélemény

Gulyás József

A WebRiport vezetője, a JVSZ tőkeexport-bizottságának elnöke

„A tőkebefektetések nem csak nemzetgazdasági politikától függnek, mind nagyobb szerepet játszik a döntésben az egyes régiók, városok politikája, s olyan tényezők is, mint a település polgármesterének személye. Az ország gazdaságpolitikája, a nemzeti keretszabályozás, az egyes ágazatok és régiók biztosítják a pillért, de nem azon múlik minden.”

Radetzky Jenő

A Kárpátia román–magyar vegyes kamara elnöke

„Azt tanácsolom a magyar kkv-k-nak is, keressenek befektetési lehetőségeket Romániában. Különösen az építőipari, az idegenforgalmi, az alternatív energetikai, a szolgáltatóipari cégek találhatnak a növekedésükhöz, a versenyképességük erősödéséhez új, keresleti piacot. Románia nemcsak kereskedelmi, hanem befektetési szempontból is kiemelt ország számunkra.”

Süveges Szabó László

Az ITD Hungary Zrt. igazgatója

„A kkv-kat igyekszünk terelgetni a romániai befektetések irányába, elsősorban a közepeseket. Az ilyen rendezvényekkel az elsődleges információkat és a kapcsolatkialakítást tudjuk elősegíteni a cégek számára, amelyek ezután a konkrét kérdéseikkel és segítség iránti igényükkel öt erdélyi képviselőnket vagy két bukaresti szakdiplomatánkat kereshetik meg.”

Folk György

A CÉH Tervező, Beruházó Zrt. üzletfejlesz-tési igazgatója

„A hazai kkv-kban is van hiba: a hozzánk hasonló méretű cégek közül kevés vesz részt kapcsolatépítő, az üzletszerzést elősegítő rendezvényeken. Sokan nem is készek próbálkozni – állandó partnereink sem jönnek velünk az orosz piacra. Lehet, kevés a pénz a külpiaci üzletekhez jutást elősegítő projektre, de még azok iránt sem érdeklődnek sokan a rászorulók közül.”

A WebRiport vezetője, a JVSZ tőkeexport-bizottságának elnöke

„A tőkebefektetések nem csak nemzetgazdasági politikától függnek, mind nagyobb szerepet játszik a döntésben az egyes régiók, városok politikája, s olyan tényezők is, mint a település polgármesterének személye. Az ország gazdaságpolitikája, a nemzeti keretszabályozás, az egyes ágazatok és régiók biztosítják a pillért, de nem azon múlik minden.”

Radetzky Jenő

A Kárpátia román–magyar vegyes kamara elnöke

„Azt tanácsolom a magyar kkv-k-nak is, keressenek befektetési lehetőségeket Romániában. Különösen az építőipari, az idegenforgalmi, az alternatív energetikai, a szolgáltatóipari cégek találhatnak a növekedésükhöz, a versenyképességük erősödéséhez új, keresleti piacot. Románia nemcsak kereskedelmi, hanem befektetési szempontból is kiemelt ország számunkra.”

Süveges Szabó László

Az ITD Hungary Zrt. igazgatója

„A kkv-kat igyekszünk terelgetni a romániai befektetések irányába, elsősorban a közepeseket. Az ilyen rendezvényekkel az elsődleges információkat és a kapcsolatkialakítást tudjuk elősegíteni a cégek számára, amelyek ezután a konkrét kérdéseikkel és segítség iránti igényükkel öt erdélyi képviselőnket vagy két bukaresti szakdiplomatánkat kereshetik meg.”

Folk György

A CÉH Tervező, Beruházó Zrt. üzletfejlesz-tési igazgatója

„A hazai kkv-kban is van hiba: a hozzánk hasonló méretű cégek közül kevés vesz részt kapcsolatépítő, az üzletszerzést elősegítő rendezvényeken. Sokan nem is készek próbálkozni – állandó partnereink sem jönnek velünk az orosz piacra. Lehet, kevés a pénz a külpiaci üzletekhez jutást elősegítő projektre, de még azok iránt sem érdeklődnek sokan a rászorulók közül.” -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.