Leplezett nagylelkűség – Gazdagok jótékonykodása
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKülföldön többen bírálják, idehaza egyelőre nem követik azon amerikai milliárdosok mozgalmát, akik vagyonuk legalább felét jótékony célokra fordítják. A közvéleményben a valós helyzetnél rosszabb kép él a hazai tehetősek adakozási kedvéről. Lesz-e kezdeményező? –teszi fel a kérdést a Figyelő.
Árvízkárosult családoknak gyűjtött pénzt a napokban az egyik kereskedelmi rádió, s reggeli műsorában riporterei celebeket hívtak fel élő adásban, adakoznának-e. Felemás volt a mérleg, gyakori a dadogás. A jótékonykodás – szűrhette le a hallgató – a magyar gazdagoknak és híreseknek vagy nem magától értetődő kötelezettség, vagy legalábbis nem szeretnek és tudnak beszélni róla.
A közvélemény egyelőre nem hisz abban, hogy idehaza az amerikai kezdeményezésnek sok követője lesz. A FigyelőNet olvasói legalábbis pesszimisták gazdagjaink áldozatkészségével kapcsolatban: az internetes oldalon (fn.hu) feltett kérdésre adott válaszok alapján közel 80 százalékuk úgy gondolja, a magyar milliárdosok nem ajánlanák föl jótékony célokra a vagyonukat. Mintegy 10 százalékuk véli úgy, hogy azért akadhat néhány ilyen, s csak egy hajszálnyival többen jelölték meg azt a választ, hogy akár sok magyar milliárdos is hajlana erre.
Kuti Éva, az Általános Vállalkozási Főiskola (ÁVF) társadalomismereti tanszékének oktatója szerint egy ilyen mozgalom létrejöttének és sikerességének kulcsa az, hogy a kezdeményezőknek tekintélye, szavuknak súlya legyen. „Magyarország nem Amerika. Míg a tengerentúlon a sok pénz presztízst biztosít, nálunk a nagy vagyont gyanakvás övezi, ezért nem jár együtt a tekintéllyel.”
A rendszerváltás utáni legnagyobb adakozónk az amerikai, igaz magyar származású Soros György. Őt követi országunk két legvagyonosabbnak tartott embere, Csányi Sándor és Demján Sándor. A magyar felajánlásokra nem feltétlenül a lemaradók felkarolása, hanem inkább az jellemző, hogy egy-egy milliárdos a szívügyének tekint egy területet, és arra áldoz a magánvagyonából. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója például az egykori óbudai gázgyár területén indít elit információtechnológiai és bioinformatikai magánegyetemet, ahol a tehetséges magyar fiatalok akár ingyen is tanulhatnak; a Fotex-vezér Várszegi Gábor pedig az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát teremtette meg a saját pénzéből. A művészetrajongó Kovács Gábor – aki többek között a Bankár Holding tulajdonosa – még 2002 őszén hozta létre 3 milliárd forintos alaptőkével kortárs képzőművészeket támogató magánalapítványát, s az így kialakított gyűjteménynek 2004 tavaszától az Andrássy úti KOGART Ház ad otthont.
Kuti Éva is elismeri, hogy van előrelépés a magyarok adakozási kultúrájában. Az utolsó elérhető (2004-es) kutatási adatok szerint ugyanis a felnőtt lakosság közel háromnegyede segítette valamilyen pénzbeli vagy természetbeni adománnyal a rászoruló magánszemélyeket és a különböző egyházi, állami és civil szervezeteket. Ugyanez az arány 1993-ban még csak 58 százalék volt. „Az adakozás kultúrája határozott fejlődést mutat, s ez a legmagasabb státusú rétegekre fokozottan érvényes” – teszi hozzá az ÁVF oktatója.
