BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lesz-e elegendő óvodai férőhely?

A kormány szerint mintegy 3200 óvodai férőhely hiányzik, mások ezt a számot 15-20 ezresre becslik. A keret növekedése után 27,3 milliárd forintból bővíthetik a férőhelyeket.

„A területi egyenetlenségeket vizsgálva 276 településen összesen 3257 az óvodai férőhely hiánya” – közölte a parlament honlapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Doncsev András szerint ebből 129 településen jövőre előreláthatóan 760 fővel több gyermek fog belépni az óvodába, mint amennyi óvodai jogviszony megszűnhet az iskolaérettséggel. A kabinetet Osztolykán Ágnes kérdezte arról, „hogyan oldja meg a kormány az óvodai férőhelyhiány és az óvodapedagógus-hiány sürgető problémáját?" Az LMP-s politikus arra emlékeztetett, hogy jövő szeptembertől 3 éves kortól kötelező lesz az óvodai nevelés legalább napi négy órában. Osztolykán szerint ez az intézkedés a területi egyenlőtlenségek miatt jelentős férőhely hiányokat okozhat és több óvodapedagógusra lesz szükség.

Doncsev közölte, hogy több régióban megemelték az óvodai férőhelyek bővítésére az eredetileg tervezett pályázati keretet. A tartaléklisták révén hat régióban 153 óvodafejlesztést támogatnak mintegy 27,3 milliárd forinttal. Eddig 141 esetben már megkötötték a támogatási szerződést, ezek megvalósítása folyamatban van. Idén eddig hazai forrásból 5439 új óvodai férőhely biztosítására volt fedezetet. Az államtitkár szerint így jövő szeptemberben lesz elég férőhely. A tárca adatai szerint az országban többségben vannak a kihasználatlan férőhelyek, mivel a 2012/13-as nevelési évben 377 ezer 154 férőhelyre összesen 340 ezer 204 gyermeket írattak be.

„Egy korábbi államtitkári nyilatkozat alapján egyenlőtlen területi megoszlásban mintegy 15-20 ezer lehet az óvodai férőhelyek hiánya az országban” – mondta lapunknak a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MÓE) elnöke. Fábián Katalin szerint a nagyvárosokban, de főként Budapesten lehetnek majd jövő ősztől férőhely gondok, vidéken pedig az északkeleti és a dél-alföldi régióban. (Más szervezetek is 20, sőt, akár 30 ezer fős férőhelyhiányt emlegettek). A fővárosban az is gondot okozhat, hogy sokan visszaköltöznek az agglomerációból, mivel korábban az infrastruktúra fejlesztése, így az óvodák építése nem követte a kitelepülések arányát. A MÓE elnöke szerint sok helyen óriási zsúfoltság lesz, ami nem tesz jót a gyerekeknek. Szakértői vélemények alapján a korábban rendelkezésre álló 10 milliárd forintból 6-7 ezer óvodai férőhelyet lehetne létrehozni, így a meglévő 27,3 milliárdos uniós forrásból akár elég is lehet, de az idő kevésnek tűnik. „Jövő szeptemberig nem lehet megoldani a férőhely hiányt, ezért is javasoljuk azt, hogy ne vezessék be 3 éves kortól az kötelező óvodai nevelést, az elegendő lehet 4-5 éves korban is” – hangoztatta Fábián Katalin.

Hoffmann Rózsa lapunknak korábban jelezte, hogy szeptemberben összeszámolják az óvodások létszámát, hogy tudják mennyi férőhelyre van még szükség. Fábián Katalin szerint azonban a születések számából lehetne következtetni a létszámadatokra, ezenkívül az iskolák és az óvodák is minden évben elküldik létszámadataikat a tárcákkal, amit a Központi Statisztikai Hivatal is közöl. Így szerinte korábban is fel lehetett mérni, hogy mennyi óvodai férőhelyre lehet szükség.

Nem jelent már több bért a szakvizsga

„Az óvodapedagógusoknál kisebb lehet a tanárokénál azoknak az aránya, akik esetleg rosszabbul járhatnak a béremeléssel” – nyilatkozta lapunknak a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke. Fábián Katalin elmondta, hogy az óvodák többsége kis intézmény, 3-4 csoporttal, így nem voltak jelentős mennyiségű túlórák. A nagyobb intézményeknél fordulhat elő, hogy egyes óvodapedagógusok esetleg rosszabbul járhatnak, mivel nem lesz többé túlórájuk, vagy a több diplomát, szakvizsgákat sem díjazza az új bértábla. Fábián Katalin szerint a tanároknál kevesebbet kereső, szeptembertől plusz négy órával többet dolgozó óvónők többségében jobban járnak a béremeléssel.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.