BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lobbi a kormány ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kényszerhelyzetbe hozná az önkormányzatokat a kormány Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslata – az állítás nem valamelyik ellenzéki politikustól, hanem Kósa Lajostól származik. A kabinet és a városvezetők is átírnák az eddigi törvényt, csak épp egymásnak ellentmondóan.

Mindent vagy semmit – üzeni a kormány az önkormányzatoknak a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvény módosítási tervében. Úgy írnák át ugyanis az eredeti törvényt, hogy a települések ingyen megkaphatják ugyan azokat az ingatlanokat, amelyek a nem fizető devizahitelesektől az eszközkezelőhöz kerültek, de csakis akkor, ha a területükön lévő összes ilyen ingatlant átveszik. Vagyis nem lehetne kiszemezgetni a legjobb lakásokat, házakat, a többit pedig az államnál hagyni.

Ezen változtatna Kósa Lajos. Debrecen fideszes polgármestere olyan módosító javaslatot adott be, amellyel nemcsak visszavonná a kormány tervét, hanem sokkal nagyobb mozgásteret is adna az önkormányzatoknak. Mint a javaslat indoklásában írja, a kormányzati elképzelés „kényszerhelyzetbe hozza az önkormányzatokat, mivel nem ad lehetőséget arra, hogy az adott önkormányzat teljesítőképessége arányában vegyen át az ingatlanokból, és ez azt eredményezheti, hogy az önkormányzatok nem tudnak élni az átvétel lehetőségével”.

De ennél tovább is megy Kósa a javaslatával, amelyről valószínűleg két hét múlva dönthetnek a Parlamentben. Addig a pontig egyetért a kormánnyal, hogy az eszközkezelőtől átvett ingatlanokat bérbe adhassa a város (a szövegben nincs nevesítve, de a tervek arról szólnak, hogy a korábbi tulajdonosoknak), a kérése azonban az, hogy ne legyenek kötelesek az önkormányzatok két éven keresztül befagyasztva tartani a lakbért. Ehelyett költségelven állapítaná meg, mennyit kellene fizetni a lakhatásért.

Azaz így mindenhol az önkormányzat dönthetné el, melyik ingatlanokat veszi át, ahogy korlátokkal, de azt is, hogy mennyit kér értük. Kósa indítványában arról ír, hogy a fenntartási és működtetési kiadásoknak kéne így megtérülniük. Ez pedig nagy anyagi könnyebbséget jelentene a városoknak, még akkor is, ha azt feltételezzük, hogy mindenütt pontosan számolják ki, mekkora összeget kell kérniük a lakóktól.

Nem kevés ingatlanról van pedig szó. A PSZÁF összesítése szerint 2011 végétől mostanáig 8 067-et jelöltek ki kényszerértékesítésre, ebből több mint kilencszázat Budapesten. A bérleti díj először a lakás forgalmi értékének 1,5 százaléka lehet, arról azonban nem rendelkezne Kósa Lajos javaslata, hogy ez később meddig nőhet. Nagyobb terhet jelenthet azonban a városok számára az, hogy rájuk nem vonatkozik a társaságiadó-kedvezmény a vagyonhasznosításnál, ellentétben az eszközkezelővel.

A költségvetést is átírnák

Lehetetlen célkitűzést állított maga elé a kormány, amikor ötezerről 25 ezerre növelte a 2014-ig, és nyolcezerre az idén megvásárolandó ingatlanok számát. Annyi pénz most nincs a költségvetésben, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ennyit képes legyen megvenni – ötmilliárdot adot a büdzsé nekik, vagyis átlagosan 625 ezer forintért kéne megszerezni egy lakást vagy házat. Úgy növelték meg a célt, hogy csak ígéret érkezett a finanszírozhatóságra; Nátrán Roland államtitkár azt mondta, vagy módosítják a költségvetést, vagy az általános tartalékhoz nyúlnak.

Eközben a Nemzeti Eszközkezelő jelezte: megkötötték az első adásvételi és bérleti szerződéseket. Az eddig felajánlott ingatlanok forgalmi értéke 5,1 és 7,8 millió forint között szóródik, vagyis a kifizetendő vételárak 2,5 és 3,9 millió forint közé esnek.

Eközben a Nemzeti Eszközkezelő jelezte: megkötötték az első adásvételi és bérleti szerződéseket. Az eddig felajánlott ingatlanok forgalmi értéke 5,1 és 7,8 millió forint között szóródik, vagyis a kifizetendő vételárak 2,5 és 3,9 millió forint közé esnek.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.