Még 20 milliárd forint kellett, hogy 200 ezer közmunkás legyen télen
Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.
A téli közfoglalkoztatáshoz 19,7 milliárd forinttal kellett kiegészíteni az ez évi 154 milliárd forintos keretet, a jövő évben 184 milliárd forintot fordítanak a közfoglalkoztatási programokra - mondta Czomba Sándor a helyi közfoglalkoztatási program zöldségfeldolgozójában tartott sajtótájékoztatón.


