BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán új életszabályt vezetne be

Az országnak saját gondjai miatt nincs szüksége IMF-megállapodásra, azokat meg tudjuk oldani, nekünk az EU problémái miatt kell szerződést kötnünk a Valutaalappal, de nem bármi áron - mondta a miniszterelnök a parlamentben.

Magyarországnak meg kell védenie magát attól a válságtól, amit nem ő okozott és amelynek elmélyítéséhez sem járult hozzá. 2010 után sokan azt mondták, a kormánynak fel kell adnia az új társadalmi szerződést, amelyet a polgárokkal kötött és vissza kell térnie a megszorításokhoz. De a kormány ragaszkodik a céljaihoz - szögezte le Orbán Viktor az őszi ülésszak első napján, napirend előtti felszólalásában.

Megvédtük a nyugdíjakat, ezt fogjuk tenni a következő két évben is és csökkentettük az államadósságot, a költségvetési hiány évek után ismét 3 százalék alatt van - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a költségvetésnek a hiáncél betartására kell épülnie. A kormányfő szerint az új adórendszer arányos és teljesítményösztönző. Legkésőbb 2014 január elsején vezetik be az adórendszer további újításait. Orbán Viktor szerint a munkahelyvédelmi program eredményének tekinthető, hogy a válság előtti szintre csökkentették a munkanélküliek számát. Hozzátette: "akárki akármit mond", végig fogják vinni a munkahelyvédelmi tervet.

"Ha a dolgok a tervek szerint mennek, mi szükség van az IMF-megállapodásra? Az országnak saját gondjai miatt nincs szüksége megállapodásra, saját gondjainkat meg tudjuk oldani, nekünk az EU problémái miatt van szükségünk a Valutaalapra, azért, hogy megvédjük magunkat az eurózóna gondjaitól" - fogalmazott Orbán Viktor hozzátéve: szélesebb hazánk, Európa miatt van erre szükségünk, akarunk is megállapodást kötni, de csak jót, hiszen rosszat már kötöttünk - mondta a kormányfő, aki szerint a korábbi, rossz megállapodás következményeként adósodott el nyakig az ország, a terheket a lakosság viselte.

Ha arra építünk, hogy Magyarországnak mindenben másokhoz kell alkalmazkodni, nem kerülhettük volna el a csődöt. Ez az új életszabály meg mutatja eredményeit: az ország erősebb, mint 2008-ban. Ezért ma nem vagyunk rászorulva a megállapodásra. Ezért utasította el az IMF-EU követelményeit a Fidesz és a KDNP és utasította arra, hogy alakítson ki alternatív javaslatot. A következő kormányülésen az előző, rossz megállapodás tapasztalataira alapozva alakítanak ki jobb javaslatot. Ennek alapja a munkahelyvédelmi akcióterv támogatása lesz.

Erős az, aki legyőzi önmagát: Magyarországnak kel kell győznie kishitűségét, ami azt sugallja, hogy ha magyar vagy, nem lehetsz sikeres. Ehhez feszes és hatékony munkavégzés kell, erre kéri a miniszterelnök a képviselőket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.