BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rogán megmondta, miért lesz jobb az új IMF-megállapodás

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánynak a gazdasági növekedést segítő megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.

Rogán Antal a parlament általa vezetett gazdasági bizottságának szerdai - a 2008-as IMF-megállapodás körülményeit megvitató - ülését összegezve újságíróknak azt mondta: a négy évvel ezelőtti egyezség gyors megkötését nem az államadósság visszafizetése indokolta, hanem az, hogy bankmentőcsomag vált szükségessé és növelni kellett a jegybank devizatartalékát.

Hozzátette: a szocialista kormány előzőleg olyan gazdaságpolitikai hibákat követett el, amelyek megkerülhetetlenné tették az IMF-megállapodást, a kabinetnek ezért nem volt módja mérlegelni a feltételeket.

Csakhogy a 2008-as IMF-megállapodásnak súlyos következményei voltak, a nyugdíjak és a közszolgálati bérek csökkentéséhez vezetett, és mélyítette a gazdasági visszaesést - mondta.

Rogán Antal szerint ma viszont az ország jobb helyzetben van a négy évvel ezelőttinél, ezért a növekedés esélyei rontó megállapodás helyett olyanra van szükség, amely segíti a gazdasági növekedést. Ezért is volt helyes az, hogy a kormány világossá tette, mik azok a feltételek, amelyeket nem vállal - jelentette ki.

MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.