Világgazdaság Online

Örömmel olvastam Surányi György "Téves diagnózis, téves terápia" című írását, amely az MNB 2006 nyara óta elkövetett hibáit taglalja, hiszen írása nagyjából összefoglalja azokat a kritikákat, amelyeket éppen 2006 nyara óta rendszeresen megfogalmazok – kezdi elemzését Róna Péter a Népszavában.

Sajnálom, hogy az azóta elmúlt évek során a szerző - mint az MNB - ezeket az írásokat nem vette figyelembe. Mondhatnánk, hogy jobb későn, mint soha, de attól tartok, hogy Surányi lekésett. Kétségtelen tekintélye és szakmai felkészültsége sem tud a helyzeten javítani, mert a magyar reálszféra szerkezete most már csak a növekedés teljes feladásával tudja a tornyosodó eladósodást elkerülni.

De mielőtt ezt az állítást részletezném, két tételt szükséges elemeznem. Surányiak teljesen igaza van abban, hogy az MNB devizatartalékai a válság kirobbanását megelőző és az azt követő időszakban nem voltak elégséges arányban a nemzetgazdaság egészének deviza adósságával. Fontos, részemről is alulértékelt tényező a devizatartalékok hiányossága a teljes hitelállomány fenntarthatóságára. De felmerül a kérdés: egyáltalán lehetséges egy ésszerű tartalékszintet meghatározni egy olyan külső adósságszerkezet számára, mint a miénk? Másképp fogalmazva, a Valutaalap - Világbank - EU hitelcsomag azért volt hiteles, mert mennyiségében pótolta a hiányzó tartalékot, vagy azért, mert a csomag a három nagy nemzetközi intézmény elkötelezettségét és felelősségvállalását bizonyította?

A devizatartalékok elégségessége ugyanis nem csak a likviditás kérdésétől függ - amelyet Surányi meggyőzően elemez, - de összefüggésben van az adott ország adósságkapacitásával is. A pénzpiacok szempontjából a Valutaalap mentőcsomagjának jelentősége nem annyira a rendelkezésre bocsátott hitelkeret mérete, hanem a Valutaalap várható szerepe a magyar gazdaságpolitikában - kiemelten az adósságkapacitás rendbetételében - volt.

Nézetem szerint az MNB alapvétke nem a devizatartalékok elégtelen halmozásában rejlik, hanem abban, hogy az MNB már évekkel ezelőtt lemondott a teljes hitelállomány alakulásának ellenőrzéséről. Ebben az MNB eltér nem csak az Európai Jegybank alapelveitől, hanem a jegybankok túlnyomó többségének gyakorlatától. De Surányinak kétségtelenül igaza van abban, hogy az MNB alultartalékolása súlyos szakmai hiba volt, amely brutális következményekkel járt. Meglepően és némi ellentmondással, Surányi először az MNB szemére hányja a devizahitelezés elburjánzását, majd - meglehetősen hézagosan - annak védelmére siet.