BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabilitási paktum: tűzoltás helyett megelőzés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Fiskális paktum és állandó euróövezeti mentőalap (ESM) – ebben a két témában szolgálhatott kézzelfogható eredménnyel az uniós állam- és kormányfők csúcsértekezlete, amely tegnap lapzártánk után fejeződött be Brüsszelben.

A jövőbeni fiskális paktumot tekintve a cél az volt, hogy a mostani tanácskozáson sikerüljön megegyezni annak szövegéről, így a következő, márciusi EU-csúcson már alá is lehet írni a szerződést. Bár az elmúlt hetekben kiszivárgott hírek alapján a paktum végleges verziója több ponton is puhább lesz, mint azt eredetileg tervezték, egyes uniós tagállamok továbbra is elutasítják annak aláírását. A már decemberben határozott nemet mondó Nagy-Britannia után tegnap Lengyelország is kételyeit fejezte ki a megállapodással kapcsolatban: „A jelenlegi formájában nem fogjuk elfogadni” a paktumot – mondta Donald Tusk. A lengyel kormányfő elsősorban azt kifogásolja, hogy a nem euróövezeti EU-tagállamoknak kevés beleszólásuk van.

A visegrádi csoport (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) egyetértenek abban, hogy módosításokra és kiegészítésekre van szükség a pénzügyi unióról szóló új szerződés szövegtervezetében – mondta ezzel összhangban Szijjártó Péter tegnap a négy ország miniszterelnökének különmegbeszélése után. A magyar kormányfő szóvivője szerint szükségesnek tartják, hogy a még nem euróövezeti országok képviselői is részt vehessenek a jövőben a zónabeli tagállamok csúcstalálkozóin.

A decemberi EU-csúcson elhatározott fiskális uniót azzal a céllal hívja életre Brüsszel, hogy a költségvetési politikák koordinációja, a büdzsék uniós kontrollja és a jelenleginél szigorúbb szankciók által megakadályozzák a túlzott hiányok és így a jövőbeni adósságválságok kialakulását. Orbán Viktor miniszterelnök a csomag fellazulása láttán legutóbb már úgy nyilatkozott: azt javasolja majd a parlamentnek, hogy Magyarország is csatlakozzon a paktumhoz. A tárgyalások során megerősödött például az az elv, hogy a szerződést aláíró nem euróövezeti országokra nézve a jogkövetkezmények akkortól élnek majd, ha bevezették az eurót.

Az EU-csúcs másik fő témája az ideiglenes euróövezeti mentőalapot (EFSF) július elsejével felváltó állandó mentőalap volt: az ennek létrehozására vonatkozó megállapodást tegnap már alá is írhatták. Bár az elmúlt hetekben mind az IMF, mind az EKB a mellett lobbizott, hogy a tagországok emeljék 750 milliárd euróra az ESM 500 milliárd eurósra tervezett keretét, erre – elsősorban a legnagyobb nettó befizető, Németország ellenállása miatt – egyelőre nem kerül sor. Angela Merkel kancellár ugyanis már előzetesen jelezte, hogy a plafon megemeléséről a márciusi csúcsig nem kíván tárgyalni.

A csúcson emellett szóba került a görög válság ügye is: az eurózóna vezetői a jövőben nagyobb kontrollt szeretnének kapni a görög megszorítások végrehajtása felett. Athén mindenesetre visszautasította azt az ötletet, hogy ennek keretében az EU egy vétó joggal rendelkező biztost ültessen a nyakába. Wéber Balázs

Újabb negatív rekordok Portugáliában

Soha nem látott magasságokba szökött a portugál államcsőd esetére köthető biztosítások (CDS) ára: 10 millió eurónyi, ötéves lejáratú állampapír bebiztosítása tegnap már 3,95 millió euróba került a Reuters szerint – pénteken még „csak” 3,8 millió euró volt ez az összeg. Ezzel párhuzamosan rekordokat döntöttek a hozamok a másodlagos államkötvénypiacokon is: a tízéves lejáratú portugál papírok kamata 17 százalék fölé kúszott tegnap – ez a legmagasabb érték az ország euróövezeti tagságának kezdete óta.

Az év elején sikeres aukciókat végrehajtó Olaszország iránt viszont tovább is nő a bizalom a befektetők körében: Rómának tegnap jelentős hozamcsökkenés mellett sikerült 5,5 milliárd eurót felvenni a tőkepiacokon.

Az év elején sikeres aukciókat végrehajtó Olaszország iránt viszont tovább is nő a bizalom a befektetők körében: Rómának tegnap jelentős hozamcsökkenés mellett sikerült 5,5 milliárd eurót felvenni a tőkepiacokon. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.