BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájksorozat Európában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Jószerével egymást érik a különböző sztrájkok, illetve az ezekről szóló bejelentések Európa országaiban. A francia, görög, német spanyol vagy portugál megmozdulások hátterében a válság miatt kilátásba helyezett megszorítások állnak, legyen szó a magánkézben lévő német Lufthansa vagy francia Total dolgozóiról, illetve a görög, portugál és spanyol közalkalmazottakról. A megmozdulások mindenesetre több szempontból is kínosak: egyfelől megnehezítik az adóssággondokkal küzdő állami költségvetések konszolidálását, másrészt olyan infrastruktúrák működését is veszélyeztetik, mint a repülés vagy az üzemanyag-ellátás.

Az európai légi forgalom zavartalanságát például több csapás is érte az elmúlt napokban. Bár a német Lufthansa pilótái egy átmeneti egyezség révén idő előtt felfüggesztették csütörtökig tervezett sztrájkjukat, a cég menetrendje így is csak napok alatt lesz képes helyreállni. Ráadásul a németek lecsillapodásával szinte egy időben a francia légi irányítók jelentettek be kedden ötnapos sztrájkot a párizsi Orly és Charles de Gaulle repülőtéren, ennek következtében a rövid és középtávú járatok felét törölni kellett. A szakszervezetek a Németország, Svájc, Belgium, Luxemburg, Hollandia és Franciaország által közösen elhatározott légiirányítási modernizáció ellen tiltakoznak, mivel attól tartanak, hogy ez munkahelyek megszűnését vonja majd maga után.

Görögországban ma éjfélig szintén nem működik a légi irányítás, de itt ez a 24 órás általános sztrájknak tudható be, amelynek keretében a közforgalmú közlekedés is teljesen leállt. A legnagyobb közalkalmazotti szakszervezeti szövetségek által kezdeményezett munkabeszüntetés a fizetésképtelenség határán egyensúlyozó athéni kabinet tervezett megszorításainak szól. Érdekes módon eközben a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a lakosság több mint fele helyesli a tervezett intézkedéseket, a válaszadók háromnegyede pedig ellenzi sztrájkok szervezését addig, amíg nincs vége a görög hitelválságnak.

A rendkívül magas, 20 százalék körüli munkanélküliséggel küzdő Spanyolországban utcai tiltakozó megmozdulásokat szerveztek tegnap estére nagyvárosokba a nyugdíjkorhatárról szóló kormányzati tervek miatt, felrúgva ezzel azt hat éve meglévő szociális békét, amely a baloldali kabinetek és a szakszervezetek között fennállt. Egyes érdekképviseletek ennél is tovább mentek, és általános sztrájkot helyeztek kilátásba a rendkívül magas költségvetési deficittel küzdő Madrid által tervezett megszorítások miatt.Reuters, Guardian, Handelsblatt

Változást követelnek a munkaadók a szabályozásban

A törvényalkotók beavatkozását követeli a német munkaadói egyesület (BDA) annak elkerülésére, hogy az egymással versengő szakszervezetek külön-külön végrehajtott sztrájkjai folyamatosan bénultságot okozzanak a gazdaságban.

A felszólítás apropóját az szolgáltatta, hogy a Lufthansa pilótáit képviselő Vereinigung Cockpit (VC) idő előtt megszakított sztrájkjának hatására a légikísérők szakszervezete, az UFO is munkabeszüntetéssel kezdett fenyegetni.

A mozdonyvezetők és a kórházi orvosok sztrájkjainak tapasztalatai alapján a munkaadók és a politikusok attól tartanak, hogy a szakszervezetek versengése miatt az egész érdekegyeztetési mechanizmus egyensúlya felbillenhet.

A felszólítás apropóját az szolgáltatta, hogy a Lufthansa pilótáit képviselő Vereinigung Cockpit (VC) idő előtt megszakított sztrájkjának hatására a légikísérők szakszervezete, az UFO is munkabeszüntetéssel kezdett fenyegetni.

A mozdonyvezetők és a kórházi orvosok sztrájkjainak tapasztalatai alapján a munkaadók és a politikusok attól tartanak, hogy a szakszervezetek versengése miatt az egész érdekegyeztetési mechanizmus egyensúlya felbillenhet. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.