BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több zöldség és gyümölcs árának csökkenése várható

Meggyből kevesebb termett az idén, de minden másból jók a terméskilátások.

Néhány terményt, így például a meggyet kivéve a legtöbb zöldség-gyümölcs árában csökkenés várható a lapunknak nyilatkozó szakértők szerint. A korábban rendkívüli dráguláson átesett burgonya ára is csökkenhet, igaz, csak bizonyos feltételek teljesülése esetén.

"Az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy a burgonya ára rendkívül nagy kilengéseket mutatott, egyik évről a másikra akár 70-80 százalékos elmozdulást is produkált” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a „szinte tőzsdei” elven működő áraknak lefelé kell elmozdulniuk, mivel idén jó burgonyatermés várható.

Vámos György szerint hasonló a helyzet a zöldség-gyümölcs ágazat többi termékével kapcsolatban is. Bár meggyből kevesebb termett a vártnál, a többi gyümölcsöt és zöldséget illetően jobbára kedvezőek a terméskilátások, ezért az áraknak lefelé kell elmozdulniuk.

„Ritka jelenséget figyelhetünk meg jelenleg a hazai piacon, hiszen összeér a régi és az újburonya ára, gyakorlatilag ugyanannyiba kerül mindkettő. Erre nem sűrűn van példa” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Polgár Zsolt. A Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központjának igazgatója lapunknak elmondta: „az árak alakulásának oka, hogy a régi burgonyából viszonylag kevés, míg úz új burgonyából sok van.”

Polgár Zsolt egyetértett azzal, hogy egyelőre jók a burgonya terméskilátásai, de figyelmeztetett: „minden évben jön Magyarországra burgonyaimport. A burgonya fejlődését az utóbbi hetek forró időjárása is visszafogta, ez inkább minőségi, és nem mennyiségi problémákat okoz.” Az árak alakulásáról Polgár Zsolt kijelentette: bár jó termés várható, nem valószínű, hogy a burgonya ára 200 forint alá megy szeptemberig. Ha Nyugat-Európában a várakozások szerint valóban nem lesz jó termés, az akár uniós szinten is felfelé mozdíthatja el az árakat.

Félrevezető dinnyekartellt emlegetni Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyilatkozata kapcsán – közölte a tárca. Budai Gyula egy napilapnak azt nyilatkozta, idén július 4-én ismét egyeztet a tárca több szervezettel. A cél, hogy a hazai vásárlók jó minőségű magyar dinnyéhez jussanak, a termelők pedig ne kényszerüljenek veszteséggel értékesíteni árujukat. Budai Gyula nyilatkozatában nincs utalás sem árra, sem kartellre – hangsúlyozza a tárca.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.