BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is sokba kerül a bankmentés Ausztriának

A bankmentés mellett strukturális reformokat is el kell majd indítani a várhatóan hetek múlva megalakuló új osztrák kormánynak. A választásokon győztes szociáldemokraták által megígért adócsökkentési reform a büdzsé jelentős hiánya miatt legkorábban csak 2017 körül valósítható meg.

A költségvetési politika kialakítása a legkényesebb kérdése az október közepe óta tartó ausztriai kormányalakítási tárgyalásoknak. A szeptember végi választásokon győztes szociáldemokraták, illetve a mostani – már búcsúzó, ügyvezető – kormányban is nagykoalíciós partner Néppárt vezetői másfél hete jelentették be, hogy a következő öt évben 24,2 milliárd eurós költségvetési lyukat kell betömnie majd az országnak. Számos elemző azonban úgy véli, hogy ennél is magasabb lehet a szükséges konszolidáció értéke.

A nagykoalíciós pártok által meghatározott összegből 5,8 milliárd eurót tesz majd ki a bajba került bankok (Hypo Alpe Adria Bank, Kommunalkredit, Österreichische Volksbanken) kisegítésére fizetendő összeg. Az alpesi ország már eddig is több milliárd eurót fordított a pénzintézetek megmentésére. Különösen a csőd elkerülése érdekében még 2009-ben államosítással megmentett Hypo Alpe Adria bank életben tartása került sokba, mintegy 3,8 milliárd euróba az adófizetőknek. A pénzintézet alig két hónapja kapta a legutolsó, mintegy 700 millió erős tőkeinjekciót, azonban a Hypo vezetősége két hete újabb segítséget kért.

Becslések szerint a banknak legalább egymilliárd eurós pótlólagos tőkére lesz szüksége az év végéig. Pár nappal ezelőtt az ügyvezető kormány egyértelművé tette, hogy az új kabinetre marad az a döntés, hogy miként kezelik a Hypo 19 milliárd eurós rossz minőségű eszközeit. Ha ezt az állam teljesen átvállalja, akkor a jelenlegi 75 százalékos adósságráta a 80 százalékos mérték fölé emelkedik. A Standard & Poor’s pedig korábban már jelezte, hogy e szint újabb leminősítést okozhat. A hitelminősítő már tavaly januárban megvonta az alpesi országtól az elsőrendű AAA-besorolást, főként a bankok helyzete miatt.

A hitelintézetek helyzetének rendezése mellett komoly strukturális reformokat is meg kellene kezdeni az új kormánynak, bár a jelenlegi makrogazdasági helyzet még jól fest: a 4,9 százalékos munkanélküliségi ráta a legalacsonyabb EU-szerte, illetve az egy főre jutó jövedelem értéke Luxemburg után a második legmagasabb az unióban. „Ha a hosszú távú trendeket nézzük, akkor Ausztria fordulóponthoz érkezett” – mondta a Financial Times-nak a bécsi IHS gazdaságkutató intézet igazgatója. Christian Keuschnigg szerint az ország gyenge pontja közé tartozik például a magas kulcsokat alkalmazó adórendszer, a kockázati tőke hiánya és a túlságosan bőkezű nyugdíjrendszer. Az utóbbi átalakítására az ügyvezető kormány alkancellára, a Néppárt vezetője, Michael Spindelegger is tett már utalást.

A szociáldemokraták vezetőjeként a kancellári posztot betöltő Werner Faymann azonban a költségvetés nehézségei ellenére még mindig megvalósíthatónak tartja az adóreformra tett választási ígéretét, miszerint csökkentenék az alacsony vagy közepes jövedelműek adóterheit, amit részben a vagyon típusú adók emelésével finanszíroznának. A korábban becsültnél rosszabb, 2018-ig tartó költségvetési pályára hivatkozva azonban nem adott konkrét időpontot az adóreformra. „Amint a költségvetési bevételek elkezdenek növekedni, vagy legalábbis megáll a csökkenésük, akkor megvalósítható lesz az adóreform” – mondta. A WIFO gazdaságkutató intézet igazgatója, Karl Aiginger szerint az adóreformra 2017-20018 körül lesz lehetőség, amikor is a WIFO várakozása szerint mintegy két százalékkal bővülhet a GDP.

2009 óta folyamatosan bővül a GDP

A legtöbb eurózóna-tagországgal szemben Ausztria tavaly és idén is elkerülte, elkerüli a recessziót, így elmondható, hogy az ország gazdasága a válság mélypontján, 2009-ben mért visszaesés óta minden évben bővült. A WIFO gazdaságkutató intézet és az Európai Bizottság prognózisa szerint is idén 0,4 százalékkal növekedhet a GDP.






Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.