BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Díjazott hazai kkv-fejlesztések

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megtalálja leparkolt autónkat, térképalapon keres az interneten, elektronikus útra tereli közjegyzőileg is hiteles taggyűlésünket – ez csak néhány azokból a magyar innovatív fejlesztésekből, amelyeket tegnap díjaztak Budapesten.

A hazai kis- és középvállalkozásoknak szóló InnoMax kezdeményezést második alkalommal hirdette meg az Invitel. A távközlési szolgáltató a piacképes innovációk mellett ettől az évtől kezdve külön pályázatot hirdetett meg egyetemistáknak és főiskolásoknak, InnoApps néven. A két pályázatra együttvéve 60 különböző témájú pályamű érkezett – jelentette be Zsembery György vezérigazgató-helyettes.

Az InnoMax egyik díjazottja a térképalapú keresőmotor, amellyel a Gisdata Kft. pályázott. A fejlesztés lényege, hogy a napjainkra igen elterjedt internetes keresőszoftverek koncepcióját bővíti a térbeli vetülettel. A kereséseket a földrajzi közelség alapján rangsorolja a rendszer, ami a mobileszközökön megkönnyítheti a helyzetalapú kereséseket.

A fejlesztés újdonsága, hogy a keresőmotor automatizált információs pontok (POI) adatbázis-szolgáltatások nyújtására is alkalmas.

A közepes vállalatok kategóriájában a NetLock Kft. „hiteles elektronikus taggyűlés” fejlesztése lett a nyertes, amelyhez a cég saját fejlődése adta az ötletet. A társaság a bővítése során új regionális telephellyel bővült, ahol egyebek mellett az üzleti partnerekkel folytatott kommunikáció, valamint uniós projektek megbeszéléseinek hiteles dokumentálása a földrajzi távolság miatt nehézkesen volt kivitelezhető. A hagyományos megoldások, például a videokonferencia vagy a Skype hitelesítése ugyanis eddig nem volt megoldott. A Netlock erre talált megoldást saját fejlesztésével, amely egyéb közösségi célokra is használható.

Díjazták még a Nexon Kft. komplex humánerőforrás-menedzsment és vállalatirányítási megoldását is, amely bérelhető formában teszi hozzáférhetővé a szóban forgó üzleti szoftvereket a kkv-szektor számára is.

Innovatívnak bizonyultak a jövő mérnökei is, közülük az egyik díjazott olyan okostelefon-alkalmazást fejlesztett, amely egyebek mellett azoknak segíthet, akik nehezen találnak vissza parkoló autójukhoz. A szoftver képes lementeni a jármű koordinátáit, majd oda-vissza navigál a Google Maps segítségével. Ugyanígy képes bármilyen helyszín koordinátáinak lementésére és oda utólag visszavezetni minket. A programban közösségi oldali kiszolgáló is van, így aktuális földrajzi helyzetünket meg tudjuk osztani másokkal. n S. Gy.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.