Közel 19 milliárdot nyert hétfőn a Közgép a konzorciumi társaival
A 8-as főút Veszprém-Várpalota közti építésének II. szakaszában a hajmáskéri csomópont burkolatának megerősítésén és korszerűsítésén a Magyar Aszfalttal közösen dolgozhatnak, az eredetileg becsült 2,2 milliárd forint helyett 3,24 milliárd forintért – írja a 444.hu.
A Magyar Aszfalt a másik építkezésen is partnere a Közgépnek, de az M3-as autópálya 49-es főút-Vásárosnamény közti, 11,9 kilométeres szakaszának építésében a Colas Hungária is segít nekik. Ezért egyébként a magyar sztrádaépítési hagyományokhoz mérten viszonylag kevés pénzt, 15,499 milliárd forintot kapnak. A kiíró ezt is olcsóbbra, 13 milliárd forintra becsülte.
A Közgép és konzorciumi társai az internetes lap szerint tehát hétfőn összesen 18,739 milliárd forintot nyertek.


