Világgazdaság Online

Minél többet költ az állam az idősek jövőbeni ellátására, annál kevésbé ösztönzi a fiatalokat gyerekvállalásra. Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa szerint az állami nyugdíjrendszer széles körű elterjedése előtt természetes volt az, hogy az idősekről saját gyermekeik gondoskodtak. (Kínában, ahol a világon egyik legnagyobb arányban nő az idősek száma, egyébként ez már most is így működik). „Nem drasztikus ellentétről van szó, tehát, ha most teljesen megszűnne a nyugdíjrendszer nem dobná meg a születésszámot” – tette hozzá. Ugyanakkor a több évtizedes tendencia egész Európában ellentétes mozgást mutat.

Két kivétel akad a kontinensen – ahol a biztos nyugdíjrendszer magas születésszámmal párosul – ezek pedig Franciaország és Írország. Kapitány Balázs szerint Franciaországban az ötvenes évek óta drasztikus születésösztönző politikát folytatnak, amely minden egyéb kiadást felülír. A franciák nem csak juttatásokkal, és úgynevezett családi adózással (a gyerekek számával arányos adókulcsok) oldották meg az új generáció hiányát, de megoldást találtak a munkavállalás és a gyermekvállalás dilemmájára is.

A családpolitika tehát lehetővé tette, hogy a nők a gyermek mellett is munkát vállaljanak. Ehhez hozzátartozik az a konszenzusos társadalmi megítélés is, hogy a nők dolgozzanak, hiszen csak így garantálhatják anyagi függetlenségüket – olvasható Stefán-Makay Zsuzsanna e témában írt tanulmányában. Franciaországban társadalmilag elfogadott, hogy a kisgyermekes anyák visszamenjenek a munkaerőpiacra és gyermeküket fizetett gyermekfelügyelőre bízzák, hiszen egy jövedelemből nehezen él meg a család, és nem jár magas jövedelempótlék azoknak a nőknek, akik gyermeknevelés céljából otthon maradnak. Nem csoda tehát, hogy a bőkezű politikához szokott franciáknál szélsőségesen heves tilatakozást vált ki a nyugdíjkorhatár "mindössze" két évvel - 60-ról 62-re - történő emelése.

Írországban kevéssé egyértelmű okokra vezethető vissza a gyermekvállalás magas aránya. Kapitány Balázs szerint a szigetországban magas a vallásos családok aránya, ezért alacsonyabb a válások, magasabb a gyermekek száma. A bevándorlók csak az elmúlt néhány évben dobták meg a népesség számot.

A mostani nyugdíjrendszer alapjai Otto von Bismarck német kancellár nevéhez fűződnek, aki 1882-ben indította útjára az úgynevezett felosztó-kirovó rendszert, amelyet nem csak hazánkban, de egész Európában bevezettek. A rendszer lényege, hogy a bevételeket azonnal elveszik az aktív lakosságtól és azt az inaktívaknak adják. Magyarországon az éves nyugdíjköltségekre a bevételek csak szeptemberig biztosítanak fedezetet, a fennmaradó havi juttatásokat más forrásból finanszírozzák. 

A rendszer kidolgozásakor - a XIX. században - viszont csak a 70 éven felüliek kaptak nyugdíjat, s egy családban nem volt ritka a 8-10 gyermek. A következő évtizedekben azonban – elsősorban a két világháború – alaposan megtizedelte az aktív lakosságot, a javuló egészségügynek és a kedvező életkörülményeknek köszönhetően az emberek várható élettartama is megnőtt.

A mostani fiatalok, de már a nyugdíjhoz közel állók előtt sem titok, hogy ez a felosztó-kirovó rendszer többé nem fenntartható. A Ratkó-generáció egy évtizeden belül szinte teljesen nyugdíjba vonul, amely a szakemberek szerint mintegy 200 ezer főt jelent. Helyükbe mindössze csaknem 100 ezer aktív fiatal lép a munkaerőpiacra.

Kapitány Balázs úgy látja, hogy a nyugdíjkorhatár emelése nem oldja meg a problémát, hiszen – főleg Magyarországon – óriási a különbség a hivatalos és a tényleges nyugdíjba vonulás között. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 70 százaléka idő előtt, vagy korkedvezménnyel, vagy valamilyen rokkantosítással lép az inaktívak körébe. Előrelépés lenne, ha az aktív lakosság arányát sikerülne emelni a teljes népességen belül, vagy szigorítanák a korkedvezményes nyugdíjazást. A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyugdíjazás előtt állók körülbelül 20 százaléka úgy kerül az ellátórendszerbe, hogy még dolgozna. Több európai országban - így például Németországban -  ezt a csoportot is megpróbálják a munkaerőpiacon tartani.

Akadnak elképzelések, mely szerint a bevándorlással – vagy a kisebbségek munkavállalásának növelésével - lehet javítani az aktív lakosság arányán. A szakemberek szerint azonban ez kevéssé járható út. Tény, hogy Magyarországon a roma kisebbség termékenységi mutatói kétszer magasabbak a magyarokénál, ám – ahogy arra a Népszabadság egyik cikke is rámutat – a roma asszonyok gyerekvállalására is kihat, hol élnek. A cigányok ugyanis nem alkotnak homogén közösséget, a kutatások azt támasztják alá, minél integráltabban élnek egy adott társadalomban, annál jobban hat rájuk az általános termelékenységi tendencia is. Magyarországon a 2005-ös adatok szerint Kelet-Magyarországon 3,3, Budapesten 2,8, míg a Dunántúlon csak 2,4 gyermek jutott átlagosan egy roma nőre.

A bevándorlókat illetően még ennyire sem lehet „számítani”. A hazánkba települő külföldiek jó része ugyanis határon túli magyar. Kapitány Balázs felhívja arra a figyelmet, hogy az államnak nem érdeke, hogy hazánkba vonzza a határon túli közösségeket, hiszen üzleti megfontolásból – figyelembe véve a hazai nagyvállalatok régiós terjeszkedését – a jövőben is „szükség” lehet magyar ajkúakra a határainkon túl is.

A nem magyar kultúrával rendelkező bevándorlók hazánkba csábítása - a nyugat-európai példákat figyelembe véve – sem jelent megoldást potenciálisan munkaerő piaci aktivitás növelésére. Egyrészt hazánkban a társdalom részéről nagy az ellenállás a más kultúrából érkezők iránt, másrész Magyarország nem vonzza „tömegével” a kvalifikált munkaerőt. Németországban az elmúlt ötven évben a török bevándorlók pótolták a háborús veszteségek miatt kialakult munkaerő hiányt, ám mára aktivitásuk az országos átlag alá csökkent, amely jelentősen megterheli a szociális ellátó rendszert.

Marad tehát a gyermekvállalás. A szakemberek szerint a kormány gyermekeseket segítő adócsomagja valóban növelheti a gyerekvállalási kedvet. Kapitány Balázs szerint jövőre azok a gyerekek születhetnek meg, akiket szüleik már korábban is akartak, de a második gyermek vállalása után úgy gondolták, a harmadikkal már jelentősen romlana az életszínvonaluk. Ezek a családok várhatóan jövőre bevállalják a tervezett, ámde anyagi megfontolás miatt meg nem született gyermekeket.

A bismarcki modell mellett világszerte több - itt-ott hasonló - nyugdíjrendszer működik. Sokan emlegetik az Egyesült Államok nyugdíjrendszerét, amely az európai kontinensen egyeseknél csodálatot, másoknál kemény kritikát váltott ki. Az USA ellátórendszere ugyanis inkább az öngondoskodásra épít, az állami nyugdíj szerepe kisebb. A rendszer hárompilléres: az egyik az üzemi nyugdíjbiztosítás, amelyet a vállalatok fizetnek az alkalmazottak számára, a közalkalmazottak kiegészítő biztosítást kapnak az önkormányzatokon keresztül, amelyet magánbiztosítókon keresztül finanszíroznak. Valamint számos adókedvezménnyel támogatott nyugdíjalapba fektethetnek az öngondoskodók, amelyek különböző állami szervek felügyelnek.

Az átlagos amerikai 62 éves korában megy nyugdíjba, de a korhatárt egyénre szabva állapítják meg: 62 és 70 éves kor között bármikor lehet ezt kérni. Nincs minimálisan meghatározott nyugdíj sem, az ellátást a munkában töltött idő 35 legmagasabb keresetű évének átlaga alapján számolják ki, de feltétel a 10 év minimális munkaviszony. Az átlag amerikai 62 évesen megy nyugdíjba, és 18 évig kap ellátást. A nyugdíj tavaly átlagosan 1200 dollár volt havonta. Az állami szférában dolgozók nyugdíja ennél magasabb, a havi 10 ezer dollárt is meghaladhatja. A központi nyugdíjalap kizárólag állampapírokba fektetheti pénzét, és a hiányokat az állam nem fedezi.

Egy átlagos amerikai nyugdíjas ellátásának alig felét teszi ki az állami juttatás, a többi a munkaévek alatt felhalmozott befektetésekből származik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az amerikai vállalati juttatások között gyakran a cégek saját részvényt adnak alkalmazottaiknak, amelyet hosszú távra is felhasználhatnak. A mostani rendszer 1983 óta működik, a közszolgálati alkalmazottaknak azóta van kiegészítő biztosításuk, akkor vezették be az indexálás rendszerét és hozták létre a tartalékalapot a társadalom elöregedésének ellensúlyozására. A társadalom elöregedése ugyanakkor az amerikaiakat sem kerüli el: a becslések szerint 2025-re a nyugdíjas korú népesség száma meg fogja haladni az 50 milliót, amely nagy terhet fog jelenti a központi ellátórendszer számára. Az Egyesült Államokban 2009-ben 4 millió 136 ezer gyermek született, szemben az egy évvel korábbi 4 millió 247 ezerrel szemben.

Ausztráliában és a szomszédos Új-Zélandon, az utóbbiról elnevezett nyugdíjmodell működik. A korhatárt elért nyugdíjasoknak a lakossági adóbevételekből biztosítanak egy fix összegű alapellátást, amely a nettó átlagbér mintegy 40 százaléka. A rendszer hatékonyan működik, hiszen a lakosság nyugdíjának jó részét – az amerikai rendszerhez hasonlóan – a megtakarításokból fedezik, ugyanakkor az állam állampolgári jogon biztosítja a létminimumhoz szükséges összeget, segítve az időskori szegénység felszámolását.

A magyar kormánydöntéshez kísértetiesen hasonlító chilei nyugdíjmodellt az idei elnökválasztáson nyertes Sebastian Pinera vezette be  még 1980-ban. Az aktív lakosság eldöntheti, hogy bruttó bérének 10 százalékát vagy az államnak, vagy magánalapokba utalhatják.

A sokat emlegetett svéd nyugdíjmodell 1999 óta van érvényben. Lényege, hogy az állampolgárok nyugdíjbefizetéseit egyéni számlákon vezetik, s amikor eljön a nyugdíjba vonulás ideje, a juttatást befizetett összeg alapján állapítják meg. Minden adóköteles 100 koronából 18,50 megy az állami nyugdíjkasszába. Nagyobb része - 16 százalék - az általános jövedelem(alapú) nyugdíjalapba kerül, amely egy újraelosztó rendszer, 2,5 százalék (prémiumnyugdíj) pedig az érintett által választott értékpapíralapba kerül. Azok is kapnak egy meghatározott mértékű nyugdíjat, akik nem tudtak keresetükből félretenni, de csak akkor, ha legalább negyven évet éltek Svédországban. 

A svéd nyugdíj adóköteles, és számos eleme van, amelyek piramisszerűen épülnek egymásra: az átalános nyugdíj, és a prémiumnyugdíj az alapot jelenti, míg a szolgálati nyugdíjhoz az alkalmazotti státuszban dolgozók juthatnak, ha megállapodnak a munkaadójukkal, hogy az a nettó fizetésük 5-10 százalékát a cég és a szakszervezetek által közösen választott nyugdíjalapkezelő intézetben vezetett számlájukra utalja.

Ezeken felül létezik a magánnyugdíj is, amely önkéntes, és bármely banknál, biztosítónál köthető szerződés szerint, a befizető által meghatározott havi összegben történik. A befizetések, havi 1000 koronában maximált értékben, levonhatók az éves adóból.

A nyugdíjrendszer tőkefedezeti részéről szóló cikkünk:  Nyugdíj: Szembe megy a nemzetközi trenddel az Orbán-kormány