BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az első pozitív jelek a foglalkoztatásban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az EU munkanélküliségi mutatója hat hónap óta először enyhén csökkent, 9,6 százalékról 9,5-re, ez az első jele lehet annak, hogy a foglalkoztatásban is megindulhat a javulás. A tagországok teljesítménye azonban igen eltérő, Magyarországon például jelentős romlás következett be.

Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint a tavaly július óta változatlan munkanélküliség januárban 0,1 százalékpontot mérséklődött, az Unió és az eurózóna tekintetében egyaránt. Magyarország viszont a legnagyobb emelkedést könyvelte el az állástalanságban, a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátánk 12,6 százalékra emelkedett a decemberi 11,8 százalékról. Ebben nagy szerepe lehetett a közmunkaprogramok indításában bekövetkezett csúszásnak, így van rá esély, hogy csak átmeneti megugrásról van szó. Egyébként is a gyengébb harmadba tartozunk ezzel a számmal, a Balti térség és Szlovákia áll csak rosszabbul a térségben, a régi tagországok közül pedig Spanyolország, ahol 20 százalékot is meghaladja a munkát keresők aránya.

A mezőny első felében a hagyományosan alacsony munkanélküliséggel rendelkező Hollandia és Ausztria áll, de a jól teljesítő német gazdaság is egyre jobban zárkózik fel hozzájuk. Ebből a szempontból is kettészakadt tehát Európa: a pénzügyi gondokkal küszködők szociális krízissel is szembesülnek, míg néhány ország már ledolgozta a válság során elszenvedett kiesést. Úgy tűnik, hogy a nyugati kormányok megszorító csomagjai tehát mégsem érkeztek elhamarkodottan, mint ahogy attól a szakértők egy része tartott. Erre utal az is, hogy az infláció egyre távolabb van a célkitűzéstől, februárra előzetesen 2,4 százalékos drágulásról számolt be az EU statisztikai hivatala.

A másik két vezető gazdasági központ, az USA és Japán munkanélkülisége is csökkenőben van, bár egyelőre csak az Egyesült Államokra áll rendelkezésre januári adat (9,4-ről 9 százalékra mérséklődött a ráta). Itt azonban még okozhat átmeneti rosszabbodást a szükségessé váló költségvetési szigorítás, szakértők is jelentősnek tartják az állástalanság problémáját a tengerentúlon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.