BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buffett kiábrándította Obamát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A milliárdos befektető az amerikai elnökkel tanácsokozott az Ovális Irodában és meglehetősen kiábrándító képet rajzolt az amerikai gazdaság helyzetéről.

"Hosszú utat kell megtennünk, a válságból kivezető pálya felénél vagyunk" – így összegezte Warren Buffett véleményét Barack Obama, aki az NBC-nek adott interjúban beszélt a befektetővel való találkozásról.

A Reuters jelentése szerint az amerikai elnök elsősorban arról tárgyalt a milliárdossal, hogyan lehetne a gazdasági növekedést a munkahelyteremtés céljára felhasználni. A kérdés kulcsfontosságú a kongresszusi választás előtt, hiszen Obama egyik választási ígérete a munkanélküliség mérséklése volt. Az elemzők szerint a demokraták vélhetően veszítenek pozícióikból a soron következő voksoláson.

A Berkshire Hathaway tulajdonosa arra figyelmeztette Obamát, hogy a válság nyomán hatalmas kapacitások váltak fölöslegessé a gazdaságban, és időbe telik, míg ezek a kilábalás nyomán ismét hasznossá válnak. Buffett az ingatlanpiacot hozta példaként: eszerint az Egyesült Államokban átlag 1,2 millió új lakás épült évente, ez a szám az ingatlanpiaci buborék keletkezésekor 2 millióra szökött fel. A szektor vissza fog állni az évi 1,2 millióra, de egyelőre a meglévő készletek felhasználása folyik .

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.