BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görögország: fontolva halad a privatizáció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Lassan halad a görögországi privatizáció: az idén csupán a szerencsejáték vállalatot, valamint egy athéni épületegyüttest adnak el - mondta szerdán a privatizációval megbízott hatóság vezetője.

Kosztasz Mitropulosz indoklásképpen a bürokratikus akadályokat említette. Ez azt jelenti, hogy messze nem fogják teljesíteni az idei privatizációs tervet, amelyben 3,2 milliárd euró bevételt irányoztak elő.

A nemzetközi hitelcsomagért cserébe Athén egyebek mellett azt vállalta, hogy teljes egészében eladja a Hellenic Petroleum olajtársaságban tartott 35,5 százalékos tulajdonrészét. A Depa gázipari vállalatban birtokolt részesedéséből a korábban tervezett 32 százalék helyett 55 százalékot ad el az állam és csak 10 százalékos pakettet tart meg.

Az állam értékesíti a Defa gázszolgáltatóban tartott teljes részesedését és az észak-keleti görög partoknál fekvő mélytengeri gázmezőben meglévő teljes részesedését is. Értékesítik az OPAP sportfogadási irodát, és tervezik számos banki részesedés eladását.

A privatizálásra szánt vagyon értékesítéséből 2015-ig 50 milliárd eurós bevételt vár a görög kormány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.