BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb a bevétel Szlovákiában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Alacsonyabbak lesznek a vártnál a szlovák költségvetés bevételei - jelentette be Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter pénteken Pozsonyban. Közölte, hogy jelenleg 361 millió euróval kisebb adóbevételre számítanak, mint korábban.

A szlovák pénzügyi tárca a 2013-as költségvetés bevételi oldalának várható szintjét arra hivatkozva módosította, hogy a büdzsé a vártnál kevesebb bevétellel számolhat az áfából.

Peter Kazimír a módosítással kapcsolatban azt hangoztatta: meggyőződése, hogy a megváltozott helyzet ellenére Szlovákiának sikerül betartania a maastrichti kritériumokat, és a költségvetés deficitjét 2013-ben a vállalt 3 százalék alatt tartják.

"Meggyőződésem, hogy ezt a kanyart sikerrel vesszük, (...) ambíciónk a maastrichti kritériumok betartása, ígéretet tettünk, és ezt muszáj betartanunk" - szögezte le Peter Kazimír.

A pénzügyminiszter rámutatott: a bevételkiesés nagyobb hányadának pótlására azt az összeget szeretné felhasználni a tárca, amelyre a magán- nyugdíjbiztosítókból az állami nyugdíjbiztosítási rendszerbe átlépők befizetéseiből tesz szert.

A szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét alkotó magán-nyugdíjpénztárakból való kilépés lehetőségét a kormány tavaly nyári döntése teremtette meg, immár harmadik alkalommal, a magán-nyugdíjpénztárakban elhelyezett megtakarítások elértéktelenedésével és a jelenlegi rendszer fenntarthatatlanságával indokolva ezt. A intézkedés érvényességének öt hónapja alatt közel 80 ezren hagyták el a magán- nyugdíjpénztárakat.

A szlovák szaktárca vezetője úgy véli, hogy a második pillérből kilépő emberek pénzéből mintegy 250 millió euróra lehet számítani. A fennmaradó több mint százmillió eurós költségvetési lyuk kétharmadát az egyes tételek célzott lefaragásával akarja befoltozni a tárca, a maradékot pedig azoknak a részben vagy teljes egészében állami kézben lévő vállalatoknak az osztalékaiból fedeznék, amelyek a vártnál jobban teljesítettek.

A szlovák pénzügyminisztérium pénzügypolitikai intézetének pénteken közzétett előrejelzése szerint a költségvetés adó- és járulékbeszedésből származó bevételei a 2013 és 2016 közötti időszakban a GDP 0,5 és 1,3 százalékát kitevő mértékben csökkennek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.