BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Londoni elemzők: 3 százaléknál is nagyobbat zuhanhat a magyar gazdaság

"Hosszú árnyékot vet" az euróövezeti válság a közép-kelet-európai gazdaságok kilátásaira, és a térségen belül Magyarország - a többi nyitott közép-európai gazdasággal együtt - a legérzékenyebbek közé tartozik - állapították meg keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdaság-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics befektetők számára összeállított új áttekintésében kiemeli, hogy a közép-kelet-európai térség legtöbb országa már érzi a gyengülő exportkereslet hatásait, és a nagyon nyitott régiós országok máris recesszióban vannak.

A cég elemzői szerint "szinte lehetetlen kiszámolni", hogy ha az euróövezet jelenlegi formájában megszűnik - ami a Capital Economics előrejelzéseiben szerepel -, annak pontosan milyen gazdasági és pénzügyi hatásai lennének a felzárkózó Európára. A ház saját becslései szerint ugyanakkor még a rendezett körülmények közepette lezajló eurófelbomlás is 2-3 százalékkal visszavetné a térség legtöbb országának hazai össztermékét (GDP).

A Capital Economics központi előrejelzési forgatókönyve az, hogy Görögország még az idén távozik az euróövezetből, és jövőre valószínűleg követi Portugália, esetleg Írország is.

A cég keddi londoni elemzése szerint a közép-kelet-európai térségben az ezzel járó felfordulást "kevés gazdaság úszná meg", de a legveszélyeztetettebbek közé tartozna Magyarország, Románia és Bulgária - mert ezekben az országokban a legmagasabbak a banki kockázatok -, valamint Csehország, a cseh gazdaság rendkívül nyitott jellege miatt.

A Capital Economics közgazdászai szerint Magyarországon - csakúgy, mint Közép-Európa többi gazdaságában - a feldolgozószektor mélyen integrálódott a nyugat-európai gyáripar beszállító hálózatába, és ezért az exportvezérelt szektorokat súlyosan fogja érinteni, hogy az euróövezet az idén visszasüllyed a recesszióba.

A termelésbe álló magyarországi autógyárak lendületet adnak majd az exportnak, ám a Capital Economics londoni szakértőinek véleménye szerint ez sem tudja megakadályozni a magyar ipari szektor idei recesszióját.

A ház szerint azonban a magyar gazdaságra sokkal nagyobb kockázatot jelent az euróövezet esetleges szabályozatlan felbomlásának pénzügyi "járványa", a magyar bankok ugyanis erőteljesen függnek a nyugat-európai anyabankok finanszírozásától.

A cég elemzői ugyanakkor közölték: központi forgatókönyvük az, hogy a Magyarországon aktív tulajdonos bankok fokozatos mérlegalkalmazkodási - vagyis hitelforrás-csökkentő tőkeleépítési, "deleveraging" - politikát folytatnak, ami elhúzódó hitelszűkösséget okoz, és ez visszafogja a hazai keresletet.

Ennek alapján a Capital Economics közgazdászai azt jósolják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye az idén 1,5 százalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,8 százalékkal növekszik.

A cég becslése szerint azonban a tulajdonos bankok esetleges "hirtelen, robbanásszerű" tőkekivonása 3 százaléknál nagyobb GDP-visszaesést is okozhat a magyar gazdaságban.

A citybeli elemzői közösségben most már konszenzusossá kezd válni az a prognózis, hogy a magyar gazdaság az évet recesszióban tölti.

Legutóbbi, idei második átfogó térségi előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 1,0 százalékos idei magyar gazdasági visszaesést jósolt; ez mindazonáltal jobb az idei első, januárban közzétett EBRD-előrejelzésnél, abban ugyanis még 1,5 százalékos idei magyar GDP-mínusz szerepelt.

A Goldman Sachs bankcsoport londoni elemzői ugyanakkor az idei első negyedévi magyar GDP-adatok ismertetése után közölték, hogy 2012-re szóló átlagos magyarországi GDP-előrejelzésüket 1,5 százalékos visszaesésre rontották. A cég addig 0,5 százalékos idei GDP-mínusszal számolt a magyar gazdaságban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.