Medvegyev: Cipruson nem adóztatják meg a bankbetéteket
Ciprus nem vet ki semmilyen adót a bankbetétekre – jelentette be Dmitrij Medvegyev, orosz kormányfő. A RIA Novosztyi tudósítása szerint az Európai Unió és Oroszország közös konferenciája után a gyáriparosok szövetségének kongresszusán Medvegyev azt mondta, hogy amíg mi itt ültünk, addig Ciprus eldöntötte, hogy semmilyen adót nem vetnek ki a betétekre. A bejelentést nagy taps követte.
A ciprusi parlamenti elnök közben közölte: mivel egyszer már elvetette ezt a megoldást a parlament, az új tervben nincs benne a bankbetétek megadóztatása. Azt viszont nem árulta el, hogy honnan szerez pénzt a szigetország, hogy előteremtse az 5,8 milliárd eurós saját erőt a 10 milliárd eurós hitelcsomag mellé.
A Reuters hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő, magas rangú euróövezet tisztségviselő azt mondta, hogy az EU újabb javaslata azt, hogy a 100 ezer eurónál nagyobb betétekre egyszeri, 12-13 százalékos illetéket vessen ki Ciprus. A kisbetétesek mentesülnének a teher alól.
A nyugdíjalapok államosítása és az illeték kivetése már elég lehet. Az államosításból 2 milliárd eurót szerezhet Ciprus. Ezt alkalmazták Portugáliában, az ötletet ugyanakkor Németország és több más euróövezeti tagosztás is elveti. Az álláspontok a hírügynökség forrásai szerint nem nevezhetők rugalmasnak.


