A közszféra tizenharmadik havi illetményének megkurtítása tavaly példátlanul alacsony béremelkedést eredményezett, ezt az szja-sávhatár felemelése némileg kompenzálta. A bruttó átlagkeresetek 2009 során 0,5 százalékkal voltak magasabbak az előző évinél, míg nettó értelemben 1,7 százalékos volt a növekmény – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A magánszektorban az inflációt éppen meghaladó mértékben emelkedtek a bruttó fizetések. A költségvetési szférában pedig jókora, 8,3 százalékos reálkereset-csökkenés volt, így a nemzetgazdasági reálkereset – a 4,2 százalékos pénzromlás mellett – 2,4 százalékkal csökkent a 2008-as majdnem egyszázalékos emelkedés után. A korábbi évek inflációs meglepetései miatt óvatosabb munkavállalók ezúttal nem tudták érvényesíteni bérigényüket, mivel a munkaerőpiacot a túlkínálat határozta meg a recesszió miatti elbocsátások révén. Decemberben az éves trendtől némiképp eltérő béradatok jelentek meg. A versenyszférában vélhetően elhalasztották januárra az év végi jutalmak kifizetését, hogy a kedvezőbb szja-szabályokat ki tudják használni. Az állami alkalmazottak nettó kereseteinek 1,3 százalékos növekedése hátterében egyszeri hatás áll. A tizenharmadik havi illetményt november helyett decemberben folyósították számukra – közölte korábban a Pénzügyminisztérium.
Létszámban lejtmenet
A létszámadatok sem alakultak decemberben kedvezően, 2,63 millió újabb mélypontra ért az alkalmazottak száma. Az állami szektorban dolgozók létszáma április után ismét 750 ezer alá csökkent. Éves átlagban 3,6 százalékos létszámbővülés volt e körben, ám ha a közfoglalkoztatási programokat leszámítjuk, 0,6 százalékos csökkenés lett volna.
A versenyszférában jóval erősebb volt a létszámbeli alkalmazkodás, 6,7 százalékkal voltak kevesebben a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál. BD