BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rosszul felhasznált pénzek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 2007–2010 közötti uniós finanszírozású kormányzati beruházások az eredeti céllal szemben a növekedés és a munkahelyteremtés terén nem hoztak többlethatást a gazdaságnak – véli az Állami Számvevőszék. A szervezet szerint ennek oka, hogy a projektek előkészítése, végrehajtása átgondolatlanul, kapkodva történt.

„Először a gombot vették elő, majd ahhoz próbálták a kabátot varrni” – ezzel a sommás hasonlattal jellemezte a 2007– 2010 közötti uniós finanszírozású, kormányzati döntésen alapuló beruházásokat Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a témával összefüggő ÁSZ-vizsgálat eredményeiről szóló tájékoztatóján.

Az ÁSZ jelentésében arra kereste a választ, hogy a 2100 milliárd forintos uniós forrásból finanszírozott, kormányzati döntésen alapuló beruházások mennyiben valósították meg a 2007-ben elindított Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) célkitűzéseit, melyek a gazdasági növekedés ösztönzésére és új munkahelyek létesítésére irányultak. Ezzel kapcsolatban az ÁSZ elnöke azt mondta, ezen beruházásoknak valójában nem jelentkezett többlethatásuk a gazdaság szempontjából, amit a minap megjelent negyedéves, csökkenő GDP-adattal is alátámasztott.

Szerinte a többlethatások elmaradását az okozta, hogy a gombhoz varrták a kabátot, vagyis a kormányzati beruházások megvalósítása kapkodva, átgondolatlanul történt. „Egyes projektekről szóló döntések meghozása után kezdtek hozzá a beruházások előkészítéséhez, a tervek átgondolásához, illetve az önrész előteremtéséhez” – mondta az ÁSZ elnöke.

Bár az ÚMFT fő célként tűzte ki a gazdasági növekedés és a foglalkoztatásbővítés ösztönzését, a vállalkozások csupán a támogatások 0,7 százalékát kapták, vagyis a 2100 milliárdos forrásból mindössze alig 15 milliárdhoz jutottak hozzá – hangsúlyozta Holman Magdolna, az ÁSZ felügyeleti vezetője. A támogatások 98 százalékát a közszféra kapta oly módon, hogy 47 százalékot tett ki az állami tulajdonú gazdasági társaságok részesedése. A közszféra azonban nem volt felkészülve a források gyors felhasználására. Az ellenőrzött projektek kidolgozása és elbírálása átlagosan több mint egy évet vett igénybe. Volt, amire három-négy év alatt sem sikerült támogatási szerződést kötni. Ilyen például a Budapest–Lőkösháza-vasútvonal rekonstrukciója. 2010 végéig a 2100 milliárdos forrást – amely a 2007–2013 között hazánk rendelkezésére álló 8 200 milliárdos uniós fejlesztési keret közel 30 százalékát jelenti – 354 projektre kötötték le szerződéssel. Ez nem fedi le az összes támogatott projektet, mert kidolgozatlanság, forráshiány miatt egyes projektek támogatását visszavonták. Így jártak el például a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésére vonatkozó beruházásnál.

Az ellenőrzött 72 projekt közül eddig 18 valósult meg, további 18 projekt – köztük a 4-es metró – esetében viszont 2011 végéig már lejárt az eredeti befejezési határidő. A megalapozottság hiányossága miatt megnövekedett projektköltségekre jó példa a Margit híd felújítása, mely a tervezett 12 milliárd helyett 29 milliárdba került.

Forrásokat veszíthetünk az önrész miatt

Az uniós források lehívásának lehetséges arányára vonatkozó kérdésünkre Domokos László elmondta: nagyon komoly a fenyegetettség a tekintetben, hogy hazánk nem tudja lehívni a 2007–2013-as időszakban összességében rendelkezésére álló 8 200 milliárd forintos uniós forrást. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy költségvetési szempontból jelenleg komoly korlát közé szorult az ország – mondta. Pont akkor, amikor fejleszteni kellene, a hitellehetőségek beszűkülése miatt az önrész előteremtése komoly kihívást jelent az önkormányzatok és a vállalkozások számára – hangúlyozta az elnök.

Domokos László nemmel válaszolt arra a kérdésünkre, hogy az ÁSZ kapott-e megkeresést az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) a Közgépnél tartott helyszíni ellenőrzés ügyében.

Domokos László nemmel válaszolt arra a kérdésünkre, hogy az ÁSZ kapott-e megkeresést az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) a Közgépnél tartott helyszíni ellenőrzés ügyében. A Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítését célzó beruházás volt az egyik olyan projekt, amelynek támogatását visszavonták-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.