BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Simor: szűk többséggel döntött a tanács a kamatvágásról

Szűk többséggel döntött a Monetáris Tanács a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentéséről, amely így 6,25 százalékon áll. További kamatcsökkentés akkor képzelhető el, ha az elkövetkező hónapokban beérkező adatok alátámasztják a kedvező pénzügyi piaci folyamatok tartósságát és megerősítik, hogy a középtávú inflációs kilátások összhangban állnak a 3 százalékos céllal.

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén. A testület immár harmadik hónapja csökkenti 25-25 bázisponttal az alapkamatot, amely 2011. december 21-től 2012. augusztus 28-ig állt 7 százalékon. Az elemzők Budapesten és Londonban is az alapkamat mérséklésével számoltak. A konszenzus szerint 2012 decemberében is kamatot csökkent a monetáris tanács, így az év végén az alapkamat 6,0 százalék lesz, a jövő év végén pedig 5,5 százalék.

Simor András, az MNB elnöke a lépést kommentáló sajtótájákozatóján elmondta, hogy az egyik javaslat az alapkamat tartásról szólt, de miután értékelték a gazdasági folyamatokat, végül szűk többséggel a 25 bázispontos csökkentéstés mellett döntöttek. A szeptemberi adatokat vizsgálva az infláció gyorsulását, 6,6 százalékra módosulását érzékelték, ami döntően az élelmiszerek és az üzemanyagok árának emelkedésévek hozható összefüggésbe, emellett a fogyasztói árindexet a nyersanyagárak az adók emelkedése, valamint és adminisztratív intézkedések tartják magasan. Az infláció idén és jövőre is számottevően meghaladhatja a célt, azonban az árszintemelő sokkok kifutásával egyre inkább a gyenge belső kereslet dezinflációs hatása érvényesül – mondta az MNB vezetője. A 3 százalékos inflációs cél 2014-ben érhető el – tette hozzá. Az MNB prognózisa szerint az idén 5,8 százalékkal, jövőre 5,0 százalékkal nőnek a fogyasztói árak. Az elnök szerint a jövő évi munkabéremeléseknél figyelembe kell venni a teljesítményeket, ha azok összhangban vannak, akkor nem lesz pótlólagos inflációs hatás.

Simor András szerint a magyar gazdaságban élénkülés leghamarabb jövőre, az exportpiacok élénkülésével képzelhető el, ugyanis a belföldi kereslet gyenge, a kibocsátás elmarad a potenciális szinttől, a külföldi konjunktúra pedig romló kilátásokat mutat. Az elnök szerint a hazai munkaerőpiac laza szerkezetű marad, ezért dezinflációs hatású. A kedvezőtlen beruházási szint, és a tartósan magas munkanélküliség is arra utal, hogy a nagyar gazdaság potenciális növekedése jelentősen elmarad a válság előtti szinttől.

Az elmúlt hetekben bejelentett intézkedések alátámasztották a kormány elköteleződését az alacsony költségvetési hiánypálya iránt. Az intézkedések várható makrogazdasági hatásait számottevő bizonytalanság övezi: a rövid távú reálgazdasági és inflációs kilátásokat várhatóan nem befolyásolják érdemben, középtávon azonban költségoldali nyomást okozhatnak, valamint a bankrendszer tőkevonzó képességének csökkentésén és a hitelezés visszafogásán keresztül a gazdaság növekedési potenciálját is mérsékelhetik.

Simor András elmondta, hogy az ország kockázati megítélése érdemben javult. Ez részben országspecifikus, de részben szabályozási változások befolyásolhatták a kockázati mutatók kedvező alakulását. A Monetáris Tanács a kockázati megítélés, az államadósság fenntarthatósága, valamint a hitelezés támogatása és a befektetői környezet kiszámíthatósága szempontjából a továbbra is fontosnak ítéli az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodást.

A jövőről szólva az MNB elnöke elmondta, hogy további kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha az elkövetkező hónapokban beérkező adatok alátámasztják a kedvező pénzügyi piaci folyamatok tartósságát és megerősítik, hogy a középtávú inflációs kilátások összhangban állnak a 3 százalékos céllal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.