BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokkal több adót fizettünk az idén, mint tavaly

Az idén 10,6 százalékkal több személyi jövedelemadót, és 7,4 százalékkal több áfát fizettünk be mint tavaly – derül ki a KSH első negyedévi adataiból.

A kormányzati szektor 2012. I. negyedévi hiánya az előzetes adatok szerint 282 milliárd forint volt, ez a GDP 4,0 százaléka – közölte a KSH. Ha a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadását nem számítjuk, 2011. I. negyedévi hiánynál az idei 155 milliárd forinttal alacsonyabb, GDP-arányosan pedig 2,3 százalékponttal kisebb.
A bázisidőszakinál alacsonyabb hiány abból adódott, hogy a megnövelt közterhek miatt a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékben növekedtek. A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2012. I. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3 016,5 milliárd forint volt, a kiadása pedig 3 298,8 milliárd forintot tett ki.


A bevételek 7,2 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest (a magán-nyugdíjpénztári vagyon átadása nélkül számítva). A jövedelemadó-bevételek 10,6 százalékkal nőttek, elsősorban az adójóváírás megszüntetése következtében megnőtt személyi jövedelemadó-bevételeknek köszönhetően. A termelési és importadók bevételei 8,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül az áfabefizetések 7,4 százalékkal növekedtek, mivel az általános áfa-adókulcs 2012. január 1-jén 27 százalékosrara nőtt. A tőkeadók és a társadalombiztosítási hozzájárulások ugyancsak bővültek.
A kiadások 1,4 százalékkal növekedtek 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten. A felhalmozási kiadások jelentősen, 11,1 százalékkal nőttek, míg a pénzbeni társadalmi juttatások és a kamatkiadások csekély mértékben bővültek. A munkavállalói jövedelem és a folyó termelő felhasználás némileg csökkent.


VG Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.