BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis van jövője a cafeteriának

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jövőre jelentősen beszűkül az adómentes béren kívüli juttatások köre, a cafeteria-rendszer ugyanakkor 2010-ben is számos kedvező lehetőséget rejt – állítja az RSM DTM Hungary.

Az adótanácsadó cég számításai szerint ugyanis amennyiben a munkáltató 2010-ben a rendelkezésére álló 100 ezer forintot teljes egészében kedvezményes adózású cafeteriaelemek biztosításával adja a munkavállalójának, akkor ebből a keretből 75 ezer forint ténylegesen a munkavállalók zsebébe kerül.


Bérként történő kifizetés esetén ugyanakkor a bérnövekményből a munkavállalónál csupán 55 183 forint maradna. Sőt, amennyiben a munkavállaló éves bruttó bére meghaladja a 3,937 millió forintot, akkor már csak 40 358 forintot vihet haza bérként a 100 ezer forintos keretből. A két juttatási forma közötti különbség szembetűnő, a bérbe történő beépítéssel ugyanis a munkavállaló az alapbértől függően mintegy 20 ezer és 35 ezer forint közötti összegnek inthet búcsút – a kedvezményes adóterhelésű cafeteriaelemekkel számolva.


Mint ismert, az Országgyűlés döntése alapján a béren kívüli juttatások egy részét – mint például az üdülési csekk, a melegétkezési utalvány vagy az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés – jövő évtől 25 százalékos adó terheli, míg a juttatások másik részénél az adóteher 97,89 százalék lesz. Nem került be például a kedvezményes körbe a hidegétkeztetési utalvány, valamint az étel-, és italautomatából történő vásárlásra jogosító eszközök biztosítása sem.

Szintén nem kapott helyet a kedvezményes juttatások sorában a kultúrautalvány, illetve a munkáltató által adott termék, szolgáltatás, illetve az ezekre szóló ajándékutalvány sem.
Bár a végleges adóterheket hosszas egyeztetés után szavazta meg a parlament, az érdekképviseletek továbbra sem örülnek a módosításoknak.

A kedvezményes cafeteriaelemek

(25 százalékos adókörbe tartózó)

üdülési csekk

melegétkeztetési utalvány

iskolarendszerű képzés átvállalt költsége

iskolakezdési támogatás

helyi bérlet megtérítése

önkéntes nyugdíjpénztári befizetés

önkéntes egészségpénztári befizetés

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint az egyes természetbeni juttatások megadóztatása társadalompolitikai szempontból rossz intézkedés, hiszen számos munkavállaló inkább bérként kéri majd a juttatást, amelyet már nem feltétlenül a korábbi célokra – üdülésre vagy épp egy meleg ebédre – használ fel. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke ugyanakkor már azt is jelentős sikernek értékeli az érdekegyeztetés folyamatában, hogy a nyugdíjpénztári befizetés is a kedvezményes adókörbe került. Némi mentőövet nyújthat az adók tengerében, hogy 2010-ben változatlanul adómentesen biztosítható a munkavállalóknak a számítógép- és internethasználat, vagyis az internetutalványok adózási szabályai nem változnak.

üdülési csekk

melegétkeztetési utalvány

iskolarendszerű képzés átvállalt költsége

iskolakezdési támogatás

helyi bérlet megtérítése

önkéntes nyugdíjpénztári befizetés

önkéntes egészségpénztári befizetés -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.