BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs kegyelem: Matolcsyék kiszorítják a bankokat

Kilencszáz milliárd forintban maximálja a negyedik negyedévben az MNB Monetáris Tanácsa a 3 hónapos betétben elhelyezhető összeget.

Kilencszáz milliárd forintban maximálja a negyedik negyedévben a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a 3 hónapos betétben elhelyezhető összeget, ami minimum 2-400 milliárd forint kiszorítását jelenti – derült ki a tanács mai döntését követő közleményből. A bankok jelenleg 1630 milliárd forintot tartanak a 3 hónapos betétben.

A piac már el is kezdte beárazni a monetáris lazítást: a bejelentés előtti 309 alatti euróárfolyamról 310-ig gyengült a forint, majd valamivel e szint alatt maradt a jegyzés. Ezzel csaknem teljesen elolvadt a forint előnye, amit péntek délután óta szedett össze azt követően, hogy a Standard & Poor''s hitelminősítő visszaemelte Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába.

A közlemény szerint az állampapírok hozamának csökkenésével fog járni a lépés. A jegybanki eszköz hozzáférhetőségének korlátozása támogatni fogja a bankközi piac élénkülését, illetve célzott, nem konvencionális monetáris lazításnak felel meg - állítja a jegybank.

Nagy Márton, az MNB alelnöke hangsúlyozta: év végére nem haladhatja meg a 900 milliárdot a 3 hónapos betét állománya. Októberben, novemberben és decemberben is alkalmazni fogják a korlátozást, és a bankok mérlegfőösszege alapján határozzák meg a limiteket. (A likviditás régen 5500 milliárd forint is volt, a mérleg összehúzódásával ez ennek töredékére esett.)

Nagy Márton elismerte, hogy a bankrendszernek fáj ez a monetáris enyhítés. Aki nem tudja elhelyezni máshova, az egynapos betétbe fogja tudni tenni a pénzt, aminek büntetőkamata van (mínusz 0,05 százalék). A bankok ezért vagy a bankközi piacra fogják tenni a pénzt, vagy állampapírba, esetleg kamatcsereügyletbe, de kihelyezhetik hitelként a reálgazdaságba is. Ez a monetáris lazítás hozamcsökkenést fog okozni a piacokon.

Legalább 200-400 milliárd forint, de nagyobb valószínűséggel ennél is több pénz szorul ki – hangsúlyozta Nagy Márton. Szavaiból kiderült, programszerűen szeretnék ezt alkalmazni, a 3 hónapos betét állományának változtatása a monetáris eszköztár szerves részévé válik. Nagy Márton kiemelte: készek erőteljesebben is korlátozni a hozzáférhetőséget, amin keresztül a piaci hozamokra tartós, akár további leszorító hatást is képesek gyakorolni, ha az inflációs cél elérése indokolja.

Az MNB az egyes tendereken meghirdetett mennyiségek tekintetében törekszik az egyenletes elosztásra, de a likviditási folyamatok függvényében eltérhet attól. Az allokáció kétkörös lesz, első körben a mérlegfőösszeg alapján, második körben kártyaleosztás alapján kerül meghatározásra az egyes bankok számára allokált mennyiség. Az esetleges tartós és érdemi mértékű likviditási sokkok ellensúlyozására az MNB finomhangoló eszközöket alakít ki - közölték.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.