BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esztergom - Egy város sötétben és káoszban

Teljes a kilátástalanság Esztergomban, se fény, se étkeztetés, se tömegközlekedés. A politikai patthelyzet megbénítja a várost, a polgármester és a Fidesz helyi elnöke a másikra mutogat.

Ma délelőtt ül össze a közgyűlés Esztergomban, hogy megpróbálják kezelni az áldatlan állapotot. A politikai csatározás mára gyakorlatilag megbénította a várost, a jövőkép pedig legalább annyira homályos, mint amilyenek az utcák lehetnek. Csütörtök éjszaka még világítottak Esztergomban. Arról azonban nem tudni semmit, mikor lehet a városnak legközelebb fényes estéje. A közvilágítást a tartozások miatt lekapcsolják, közétkeztetés sincs már 17 intézményben. Ha minden így marad, az esztergomi gyerekek a télen reggelente csak azért nem fognak sötétben, otthonról hozott ebéddel felszállni a buszra az iskola felé, mert már busz sincs – a helyi tömegközlekedést júliusban állították le a 2008 óta kifizetetlen számlák miatt.

A várost tavaly október óta bénítja a politikai patthelyzet. Akkor még csak azzal kerültek az országos sajtó figyelmének középpontjába, hogy a leváltott polgármester, Meggyes Tamás napokig nem adta át irodáját utódjának, Tétényi Évának, most azonban már szinte idillinek tűnik az az állapot, amikor még csak ez jelentette a problémát. Még januárban fogadták el a válságköltségvetést, ebben a büdzsében szerepeltek azok a tételek, amelyek miatt előre sejteni lehetett, hogy az ősz végén nagy baj lesz.

Pedig a legutóbbi testületi ülésen közel álltak a felek ahhoz, hogy kompromisszum szülessen. Steindl Balázs Fidesz-frakcióvezető benyújtott egy javaslatot, ezzel 19 millió forinthoz juttatva a világítást üzemeltető Tivi Kft.-t. A cég azt ígérte, hogy ezért az összegért nem kapcsolják ki a világítást. Meggyes Tamás azonban az ülésen benyújtott egy módosító indítványt, amely után már csak tízmilliót kapott volna a cég (és ugyanenynyit az étkeztetésért felelős HunGast Kft.), a megállapodásból pedig nem lett semmi.

Esztergomra ráadásul rászakadt a mintegy 25 milliárdos adóssága is. A polgármester és a képviselő-testület fideszes többsége közt jelentős vita bontakozott ki a törlesztésről. Tétényi Éva azt javasolta, hogy próbáljanak kompromisszumot keresni a hitelezőkkel, ajánljanak nekik gyors, néhány év alatti törlesztést, cserébe a tartozás 30-40 százalékának elengedését kérve. A Fidesz indítványa az volt, hogy fizessenek vissza mindent, időben eltolva és elosztva, 2015 és 2046 közt.

Ám akármilyen döntések is születnek, az önkormányzat gyakorlatilag munkaképtelen. A forgatókönyv nem egyszer ismétlődött meg: Tétényi összehívja az ülést, a Fidesz megszavaz valami teljesen mást, mint amit a polgármester szeretne, ő viszont ezt nem írja alá, jogi aggályokra hivatkozva. Az új önkormányzati törvény és a már elfogadott, lex Esztergom gúnynevet is megszerző, a települések irányításáról szóló jogszabály ebben a helyzetben a megyei kormányhivatalt juttatná döntési helyzetbe. Extrém esetben akár olyanba is, hogy a polgármester helyett kvázi a miniszterelnöki megbízott irányíthatná a várost. Ez az ember jelenleg Czunyiné Bertalan Judit, Meggyes Tamás parlamenti padszomszédja, akiről azonban Tétényi Éva is úgy nyilatkozik, hogy jó a munkakapcsolata vele.

Tétényi Éva: Két közintézmény élheti túl az évet

– A múlt heti közgyűlés tíz-tíz milliót szavazott meg az étkeztetési és a világítási hátralékok törlesztésére. Miért nem fogadta el ezt a döntést? A semminél ez is több lenne.

– Nem csak az a baj, hogy ez most tízmillió forint. Nem végrehajtható a határozat, amelyben ezt megszavazták, egyszerűen nem rendelkeztek arról, honnan fizessék ki ezt az összeget. Senki sem jegyezte ellen a pénzügyi osztályon a döntést, és nem is tehetnék, mert nincsen költségvetési sora. Ha aláírom, engem állíthatnának bíróság elé, hiszen a közpénzek felhasználására szigorú szabályok vonatkoznak. Más kérdés, hogy tízmillió forint most semmire sem elég. Ráadásul a baj sokkal nagyobb, mint ha csupán erről a 17 intézményről lenne szó. Újabb működési zavarok jöhetnek: jelen állás szerint Esztergom összes közintézménye közül csupán kettő élheti túl ezt az évet.

– Mi történhet 2014-ig? A politikai ellentétek miatt addig nem világítanak?

– Azt sem tudjuk, holnap mi lesz. Szerettem volna egyeztetni, de a Fidesz-frakció már erre sem hajlandó. Nem politikai csatározásról van szó, ez egyetlen ember, Meggyes Tamás bosszúja.

– Ez nem hatja meg azokat

a cégeket, amelyek egyébként érdeklődnének Esztergom iránt. Hogyan vonzana befektetőket? Hogyan érné el, hogy az esztergomiak ne menjenek a határ szlovák oldalára?

– Nagyon sok jó lehetőség van. A turizmusfejlesztést kiemelten támogatnánk, a helyi gazdaságban is történnek pozitív események az önkormányzaton kívül. Az adottságaink jók, elég sok iparűzési adó érkezik be, a kormányhivatallal is

jó az együttműködésünk. A szakmai munka sok téren jól működik, csak testületi döntések nem születnek.

– Eközben pedig ideje elkezdeni dolgozni a 2012-es büdzsén. Ezzel hogy állnak?

– Az előkészítés már folyik. Az a nagy baj, hogy a testület döntése miatt nincs pénzügyi terv az adósságok rendezésére. Még a válságköltségvetés módosítását sem tudtuk elfogadni. Ennek persze megvan az oka: a Fidesz úgy számol, hogy ugyanazokat az összegeket költenék el adósságrendezésre, mint működtetésre, vagyis papíron létezik a pénz, a gyakorlatban nem. Azt pedig nem vállalják, hogy ezt le is írják. Annyi biztos, hogy új adósságrendezési tervvel 2014-re konszolidálhatnánk a várost, és fontos, hogy csak arra költsünk, amire jut.

– Akkor is, ha világításra nem telik?

– Arra éppen jutna. Az élményfürdőt és azokat a beruházásainkat lennénk kénytelenek leálítani, amelyekhez nem tudunk önrészt adni. Nem tudok újat mondani, előbb-utóbb valaki csak megelégeli ezt.

– Többen hangoztatják, hogy a patthelyzetet fel kell oldani, ha máshogy nem, hát új választással. Gondolt már arra, hogy visszalépjen?

– Ha az én fejem kell, fejezzenek le, de nem ez a megoldás. Eddig a testület döntései szerint mentünk, a felelősséget nem

lehet másra hárítani. Többször javasoltam a feloszlatást, hogy mindannyian méressük meg magunkat. Persze nem mondom, hogy nem jöhet el egy pont, amikor az ember azt mondja, ellehetetlenítettek, de akkor a Meggyes-csoport számára sincs más lehetőség.

lehet másra hárítani. Többször javasoltam a feloszlatást, hogy mindannyian méressük meg magunkat. Persze nem mondom, hogy nem jöhet el egy pont, amikor az ember azt mondja, ellehetetlenítettek, de akkor a Meggyes-csoport számára sincs más lehetőség. Steindl Balázs: A többség döntését el kell fogadni – Hogy látja a jövőképet, milyen terveik vannak a válságkezelésre?

– Jelen pillanatban a legfontosabb feladatunk a közétkeztetés és a közvilágítás helyreállítása. Bízom benne, hogy a pénteki testületi ülésen sikerül megállapodnunk. A múlt heti ülésen a képviselők megszavazták egy tízmillió forintos összeg átutalását a világításra, és ugyanennyit az étkeztetésre. Ha ezt Tétényi Éva el tudta volna fogadni, nem alakult volna ki ez a helyzet.

– A múlt pénteki közgyűlés előtt ön beterjesztett egy indítványt, amellyel 19 millió juthatott volna a Tivi Kft.-nek, vagyis abból fenn lehetett volna tartani a világítást. Az ülésen Meggyes Tamás javaslatára ezt mégis 10 millióra módosították. Mi történt a két indítvány benyújtása közt, mi az oka ennek az ellentmondásnak?

– A 10 millió forint mellett döntött a testület a hitelezői egyezségekben foglalt tartozások kifizetéséről is, ami az említett cégnek több millió forintot jelentett volna, de a polgármester asszony ezt sem utalta el. Márpedig ha azokat az összegeket átutaltuk volna, amelyeket javasoltunk, nem állt volna elő ez a helyzet. Itt nem csak pénzhiányról van szó. A számlánkon jelenleg nagyjából 420 millió forint van, vagyis fizetni legalább részben tudnánk. Úgy azonban nem lehet dolgozni, ha a polgármester aszszony önhatalmúlag nem írja alá azokat a döntéseket, amelyeket a testületi többség megszavazott.

– Nem tart attól, hogy az egyre kaotikusabb helyzet még jobban elriasztja a befektetőket, akik akár Esztergomot is választhatnák?

– Úgy gondolom, hogy a városunkba befektetni kívánók leginkább a csődeljárás miatt tántorodnak el, és nem a politikai csaták miatt.

– Mit tennének másképp, ha a Fideszé volna minden döntés Esztergomban?

– Nem mondom azt, hogy könnyű évünk lenne. A szocialista kormányok alatt komoly megszorításokat élt át az önkormányzati szektor, ez rosszul érintett minket is, és ha ez nem lenne elég, tetézi még a világgazdasági válság is. A költségvetésen biztosan kellett volna spórolni, de csődeljárást semmiképp sem szabadott volna elindítani.

– Azok a látványberuházások, amelyeket több költségvetési módosító javaslatukban is megszavaztak, nem éppen

a spórolásról szólnak.

– Egyetlen látványberuházást sem szavaztunk meg. Egy 80 milliós állagmegóvást megszavaztunk a fürdőre, melynek az átutalása végül nem történt meg, a fürdő bezárt. Sokkal nagyobb a veszteség most, hogy ott áll üresen és amortizálódik. Ha nincs a csődeljárás, most lenne egy működő élményfürdőnk, és biztos vagyok benne, hogy tovább épülhettek volna a szállodáink.

– Többen hangoztatják, hogy a patthelyzetet fel kell oldani, ha máshogy nem, hát új választással. Gondolt már arra, hogy visszalépjen?

– A polgármester asszonynak kellene visszalépnie, hiszen a testületi határozatokat, rendeleteket törvénysértő módon nem írja alá és nem hajtja végre, a hivatalba nem vesz fel dolgozókat, veszélyezteti Esztergom működését. Nagyon bízunk abban, hogy ez másképp alakul. Mi a továbbiakban szeretnénk dolgozni és jó döntéseket hozni a város érdekében. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.