BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számháború az iskolákkal

Egyre több önkormányzat menekítené az iskoláit az egyházakhoz a közelgő államosítás elől. Úgy látják ugyanis, hogy az egyházak képesek lennének biztosítani az anyagi működőképességet, azt pedig nem tudni, hogy más esetben az állam mennyit adna.

Két iskolát is átvehet a Hit Gyülekezete Ajkán. A hír az elmúlt napokban alaposan felkavarta a város életét, ahogy Hajdúsámsonban is meglepetést keltett, hogy a kisegyház vezetőivel tárgyal az önkormányzat az iskola átadásáról. A Hit Gyülekezetének esete mégsem egyedülálló: országszerte számos városvezetés kéri valamelyik egyházat, akár a történelmiket, akár a nemrég alakítottakat, hogy vegyék át az iskolákat tőlük.

Nem a gyerekek vallásos nevelése iránti igény lett persze ilyen nagy – sőt ahogy Ajkán nyugtatnak, úgy több városban az evangélikusok vagy épp a reformátusok is ígéretet tettek arra, hogy nem változik érdemben az oktatás –, az ügy tisztán gazdasági kérdés. A kulcs a köznevelési törvény: e szerint 2013-tól minden általános és középiskolát államosítanak, azt azonban mindeddig sehol nem írta meg a kormány, hogy a finanszírozás milyen módon történne. Valószínűnek tartják azonban, hogy a fenntartó az állam lesz, az üzemeltetés viszont az önkormányzat dolga. Ha ez az ígéret valósulna meg, az annyit jelentene, hogy az állam küldi a pénzt, a városnak pedig be kell osztania valahogy. Azt viszont nem tisztázták még, hogy mennyit adna az állam. Ezzel szemben az egyházi iskolák működési biztonsága már most garantált, sőt szélsőséges esetben közel kétszer annyi is járhat nekik, mint egy önkormányzati iskolának.

„Nem arról van szó, hogy jobban bíznánk az egyházakban, mint az államban, sokkal inkább arról, hogy azt hisszük el, ami törvényben már le van írva” – mondták kérdésünkre az egyik érintett önkormányzatnál. Több tucatnyi olyan település van, ahol komolyra fordultak a tárgyalások valamely egyházzal, de ez csak a jéghegy csúcsa. Értesülésünk szerint minden nagy történelmi egyháznál születtek elutasító döntések, mert ugyan egy szintig megéri nekik átvenni az iskolákat, annyi kérelem futott be, hogy azt képtelenek lennének finanszírozni. Ráadásul a nehéz anyagi helyzet miatt már az előző tanévben is sok iskola és óvoda került az egyházakhoz, a katolikusok például 22 százalékkal, az evangélikusok és a reformátusok 10-10 százalékkal bővítették az oktatási intézményeik számát, ennek pedig komolyak a finanszírozási követelményei, még ha kapnak is állami segítséget. A nagy egyházaknál információink szerint központi szabályozás nincs, hány iskolát vehetnek át, csupán ajánlások, hogy próbálják növelni az intézmények számát, de legyenek tekintettel az anyagi határokra.

Ezt kénytelenek elfogadni a városvezetők is, hiszen így legalább lesz miből fenntartani az oktatást. Ahogy az egyik helyen mondták: „számolunk azzal, hogy büntetni fognak minket ezért a választók, főleg az egyházakkal szemben szkeptikusak, de ez semmi ahhoz képest, ahogy akkor büntetnének, ha be kellene zárnunk az iskolát”.

Az Alföldön terjeszkednek leginkább

Van iskola, amelyre több egyház pályázott: Vácon a baptisták vettek volna át egy gimnáziumot, ám visszaléptek a tervüktől, és jelen állás szerint a reformátusok kaphatják meg az intézményt. Volt, ahol nem kértek az egyházi fenntartásból, Algyőn a szülők szavaztak úgy, hogy nem engedik át az iskolát a katolikusoknak. Az Alföldön, különösképp Csongrád megyében sok település volt érintett a tavalyi átadási hullámban, és a tendencia folytatódhat.

A katolikusoknak van a legtöbb oktatási intézményük, jelenleg 224, de ez a szám most napról napra nőhet. Rajtuk kívül csak a reformátusok iskoláinak száma három számjegyű (129). Az evangélikusoknak mintegy feleennyi iskolájuk van, a kisegyházak közül pedig a baptisták és a Hit Gyülekezete tartja fent a legtöbb oktatási intézményt.

A katolikusoknak van a legtöbb oktatási intézményük, jelenleg 224, de ez a szám most napról napra nőhet. Rajtuk kívül csak a reformátusok iskoláinak száma három számjegyű (129). Az evangélikusoknak mintegy feleennyi iskolájuk van, a kisegyházak közül pedig a baptisták és a Hit Gyülekezete tartja fent a legtöbb oktatási intézményt.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.