Tévhitek és tények az államadósság alakulásáról

>> 1. Hogyan (ne) mérjük az adósság alakulását? Az államadósság növekedése kapcsán mostanában 1000-1500 milliárd forint közötti számok szoktak feltűnni, és valóban: 2002 és 2004 között a forintban kifejezett államadósság évről évre ekkora összeggel emelkedett, és az idén is hasonló ütemű bővülésre számíthatunk. Ugyanakkor gyorsan le kell szögeznünk, hogy ennek a számnak az égvilágon semmi értelme. 1995-ben például szintén több mint 1000 milliárd forinttal növekedett a bruttó államadósság, mégis az esztendő kapcsán az államadósság csökkenésének időszakáról szoktunk beszélni. (Lásd grafikonunkat.) Inflációs környezetben, tartósan növekvő gazdaságban az államadósság mértékét és változását szinte kizárólag a GDP-arányos mutató fejezi ki megfelelően. Éppen ezért az olyan hangzatos kijelentések, mint hogy például hány forinttal emelkedett az egy főre eső adósság, semmit nem fejeznek ki a társadalom tehernövekedéséről: a nemzeti jövedelem bővülése és a forint vásárlóerejének (egyre lassuló ütemű) csökkenése miatt ezek az adatok teljesen megtévesztők.

>> 2. Hogyan alakult az államadósság? Sajnos a fenti gondolatok nem adnak felmentést az utóbbi évek teljesítménye alól, ugyanis 2001 után a GDP-arányos államadósság is emelkedett: 53,6 százalékról 2004 végéig (módszertantól függően) 57,2 vagy 60,3 százalékra, és az idén bizonyosan tovább duzzad az állomány. Az emelkedés nyilvánvalóan jelzi a korábbi egészséges államháztartási folyamatok megszakadását, illetve a fenntarthatatlan fiskális pozíció jelenlétét a gazdaságban. Ugyanakkor a növekedés mértéke mutatja, hogy nincs szó visszafordíthatatlan folyamatokról, bár ahhoz nyilvánvalóan komoly kiigazításra lenne szükség.

>> 3. Mitől emelkedik az államadósság? Ezt a kérdést csak röviden és leegyszerűsítve érintjük: alapvetően a költségvetés államadósság-teher nélküli pozíciója (az úgynevezett elsődleges egyenleg), a reálkamatszint és a gazdasági növekedés függvényében változik a mutató értéke. Magyarországon elsősorban az elsődleges hiány miatt emelkedik az adósság, azok a vélemények, amelyek a magas kamatszintre vagy egyéb, fiskális politikától közvetlenül nem függő tényezőre vezetik vissza a folyamatokat, nem helytállók.

>> 4. Mi a GDP-t érintő módszertani változások hatása? Gyakorlatilag semmi. A banki szolgáltatások pontosabb számbavétele ugyan egyszeri alkalommal megemeli a GDP szintjét, és - a nemzetgazdaság gyors eladósodása miatt - a változás jelenleg a növekedési ütemet is növeli néhány tized százalékponttal. Ez azonban összességében egyáltalán nem változtatja meg az eladósodási folyamatról alkotott képünket. (Mivel a KSH egyelőre csak 2002-ig vezette vissza az új módszertant, ezért a régebbi adatok közvetlenül nem összehasonlíthatók, bár az eltérés, mint jeleztük, marginális.)

>> 5. Hogyan állunk a maastrichti kritériumhoz képest? Attól függ. Az Európai Unió 2007 elejéig lehetőséget ad arra, hogy a költségvetési deficit és az államadósság számait a nyugdíjreformból származó növekedéssel korrigáljuk, így mindkettőnél a korábbi módszertanhoz képest kisebb értéket kapunk. A hiány esetében a további elszámolás is rendeződött (öt év alatt eltűnő degresszív elszámolás formájában), az államadósság ügyében viszont nem született ilyen döntés. 2004 végén a kétféle módszertan eredményei között bő 3 százalékpontos eltérés volt, ráadásul épp a 60 százalékos maastrichti limit két oldalán helyezkedett el a kétféle módon számított mutató. A kormányzat és a KSH - élve a kedvezőbb elszámolás lehetőségével - rendre az alacsonyabb számot közli. Így legalább ezen az egy területen megfelelünk a maastrichti kritériumoknak - gondolhatnánk, pedig sajnos a realitásokkal szembenézve azt kell mondanunk, hogy nem így van. 2007-től az államadósság-kritériumnál a nyugdíjreform már nem vehető figyelembe, így teljes önbecsapás egy olyan módszertan szerint kimutatott adattal bizonygatni a kritériumnak való megfelelést, amely több évvel a reális csatlakozási időpont előtt érvényét veszíti.

>> 6. Mennyire fontos mutató az államadósság? Az államadósság alapvetően a költségvetési túlköltekezés állományi mutatója, így alakulása fontos jelzés az államháztartási folyamatok fenntarthatóságát illetően. A maastrichti kritériumoknak való megfelelés szempontjából mégis inkább másodrendűnek szokták tekinteni. Ennek egyrészt az az oka, hogy a 60 százalékos limit meghaladása esetén mentőövként lehet használni a csökkenő tendenciát, másrészt, hogy a költségvetési konszolidációval ez automatikusan teljesül. Utóbbi nélkül meg amúgy is csak álmodozhatunk az euróbevezetésről.