Padlón a faipari vállalkozások
Itt a tavasz, de nem virágzik a faipar. A szakma, a termelőegységeket illetően, két részre osztható: az épületasztalos és a bútorasztalos vállalkozásokra. Tolna megyében mindkét területen nagy a keresletcsökkenés okozta visszaesés. Csak azok a faipari cégek tudnak szinten maradni, amelyek kereskedelemmel is foglalkoznak: olcsó alapanyagot importálnak keletről, és a nyugati piacon értékesítenek. A hazai piac vészesen zsugorodik, megélhetést nem biztosít.
A faipar is építőipar-függő. Ha nincsenek beruházások, építkezések, akkor nincs szükség se nyílászárókra, se bútorokra.
Dr. Márkus István szemlélteti így a helyzetet. A szekszárdi cégvezető 1966 óta van a szakmában. A rendszerváltás előtt a helyi bútoripari vállalat főmérnöke volt, aztán létrehozta saját vállalkozását, a Valum Kft.-t. Később fia is hasonló profilú üzemet indított, s ketten 56 alkalmazottat foglalkoztattak, két műszakban. A visszaesés három éve kezdődött. Ma már két műszakról szó sincs; 23 dolgozót tudtak megtartani.
A gazdasági környezet – dr. Már-kus István szerint – a megszorítások dacára is bizonytalan. Semmi garancia nincs arra, hogy ha ezt az évet kibírjuk, akkor jövőre jobb lesz. Annak idején, az állami bútorgyárak fél évre előre tervezhették a munkákat és a bevételeket, ma mindennapos küzdelem folyik a másnapi, esetleges megrendelésekért, és a pénzek is akadozva érkeznek. A magyar bútoripar termelése az utóbbi három év során az egyharmadára esett vissza. Tolna megyében is ez a helyzet. A Valum Kft. éves forgalma „csak” 40 százalékkal csökkent; a válság előtti időszak 60 százalékára zsugorodott.
Tapasztalt, régi cégvezető a bonyhádi Herner Ádám is. Nyílászárókat gyárt, tíz alkalmazottal, negyven éve. Az mondja: a Herner Kft. ilyen keserves időszakot még nem élt át. Helyben szinte semmi munka nincs. Járnak a Balatonhoz és Budapestre, de a munkabérek, a közterhek és az üzemanyag kifizetése után alig marad haszon. Új építkezés nincs, csak felújítás, 2-3 nyílászárócserével. Egyetlen céljuk a túlélés. Több asztalosüzem bezárt már a környéken, mert nem bírták az elképesztő elvonásokat. Tulajdonosaik, alkalmazottjaik külföldre mentek dolgozni; itthon, a háromhavi munkanélküli-segélyen kívül senki, semmivel nem kínálta volna meg őket.
Az iparitanuló-képzésben is részt vesz Herner Ádám évtizedek óta. Azon a területen is átgondolatlan, lehangoló döntések születtek szerinte mostanában. Az ösztöndíj állami támogatása 35 ezerről 15 ezerre, az ebédtámogatás 16 ezerről kétezer forintra csökkent. Ettől nem kapnak kedvet a gyerekek a szakmatanuláshoz, se az iparosok ahhoz, hogy tanulókkal foglalkozzanak. Saját zsebből egészítgetik ki a juttatásokat.
A legrosszabbul, a régi vágású Tolna megyei faipari vállalkozók közül Pál Antal járt. Magánéleti problémák is sújtották – haláleset történt a családjában –, és cégvezetőként is kapott jópár mélyütést a kis magyar szorítóban, ahol nincsenek mindenkire vonatkozó szabályok és következmények. Elmúlt hetvenéves, elég volt neki, befejezi. A több mint húsz éve alapított szekszárdi Pál-Fa Kft. felszámolás alatt áll. Minden évben 6-7 milliós kintlévőségek keletkeztek, a kaput a az egyik neves skanzen tette be, ahol Pál Antalnak 15 millió forintot nem fizettek ki az elvégzett munkáért.
Fénykorában 25 szakmunkást és 8-10 tanulót foglalkoztatott a cég. A munkaügyi központ is odaküldte az átképzősöket, mert kiválóak voltak a termelés felté-telei; mindez semmivé lett. Az embereket el kellett küldeni, a gépeket lefoglalta az adóhivatal, aztán felszólították a vállalkozót, hogy rendezze tartozásait. De miből, ha nincs kivel, mivel termelni? – teszi fel a kérdést Pál Antal. Szerinte ez olyan, mintha arra köteleznék, hogy biciklizzen, bicikli nélkül.
A számláján inkasszó van, a még esetleg becsorgó pénzt azonnal leemelik róla. Már beletörődött; tart, amíg tart ez az állapot. Vannak olyan felszámolások is a látókörében, amelyeknél ő az egyik hitelező, s nem jut a pénzéhez már öt éve. Így működik a magyar gazdaság, a faiparos szemszögéből.
Wessely Gábor-->
