BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Klaszter segíti a vállalkozásokat Észak-Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Együttműködési megállapodást kötött a Hangya 2010 Észak-magyarországi Gazdaságfejlesztő Klaszter és a Német Középvállalkozások Szövetsége (BVMW), így több ezer német középvállalkozóval vették fel a kapcsolatot. A német szövetséget a találkozón Bodo Schwarz különmegbízott képviselte, aki bemutatta magyar partnereinek a példaértékű érdekképviseletet folytató szövetség történetét, szakmai és üzleti tapasztalatait. A BVMW Drezdából indult, ám mára a teljes Németországot behálózó szervezetté nőtte ki magát, világszerte üzemeltet irodákat.

Üzleti szinten is együtt működik a magyar és a német szervezet – erről született döntés az Abasáron tartott magyar–német találkozón. Projektindító beszédében Király Károly klaszterelnök kiemelte: „Barátokat kell gyűjtenünk, ellenségeink gyűlnek maguktól is. Aki elszigetelődik, az leszakad, az a szegénységet, a nyomort konzerválja.”

A magyar klaszter tagjai idén októberben ingyenesen és külön standon mutatkozhatnak be a BVMW szervezte vásáron Lipcsében. A klaszter EU-pályázaton 38 millió 944 ezer 809 forintot nyert, így a projekt az önrészszel 48 millió 845 ezer 500 forintból valósul meg. A pályázatot a T.T. Consulting Kft. nyújtotta be Hangya 2010 Észak-magyarországi Gazdaságfejlesztő (Hangya Észak-Magyar) Klaszter címmel és ÉMOP-1.2.1-11-2011-0015 számmal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.