BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közbeszerzés: a kevesebb több lenne

Rengeteg változást tartalmaz a beterjesztett törvénymódosítás; könnyebbé válhat a kkv-k dolga

Fontos változásokat hozhat a közbeszerzésben a parlament által sürgősséggel tárgyalt törvénymódosítás, hiszen több pozitív elemmel korszerűsíti a jelenlegi szabályozást – állítják szakértők. Ugyanakkor idő előttinek tartják, hogy az előterjesztés olyan koncepcionális vonásokat is tartalmaz, amelyek meghatározhatják egy tervezett új törvény irányait. A kevesebb több lenne, mondják, ezt jelzi az is, hogy a kilencven szakaszból álló előterjesztéshez több mint kilencven módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők.

A dokumentum egyébként deklarálja egy új törvény szükségességét, ám addig is a terjedelmes változtatással támogatná a jogalkalmazást. Szándékai szerint egyebek között könnyíti a mikro-, kis- és középvállalkozások dolgát, illetve kivédené, legalábbis csökkentené a korrupciós csapdákat.

A hazai kis- és középméretű cégek régi igénye, hogy nagyobb nyerési esélyeket kapjanak a közbeszerzésekben. Erre a jelenlegi szabályozás is módot ad, a gyakorlatba azonban még nemigen ment át. A leendő rendelkezések a Magyar Iparszövetség megítélése szerint növelhetik az érintettek lehetőségeit. A szervezet álláspontja, hogy az előterjesztés törekszik az egyszerűségre, a párhuzamos szabályozás kizárására, a kkv-szektor minél nagyobb arányú bevonására.

Vadász György, a szövetség ügyvezető alelnöke lapunknak hangsúlyozta, minden olyan elképzelést támogatnak, mely elősegíti, hogy a kkv-k lefaragják a nagyobb cégekkel szembeni hátrányukat, és sikeresen állják a versenyt. A javaslatban rögzített egyszerűsítő, gyorsító, költségcsökkentő rendelkezések ezt szolgálhatják. Mindazonáltal elsősorban azt kell elérni, hogy a magyar cégek a jelenleginél erősebb pozícióból indulhassanak az eljárásokban. Ehhez előbb a gazdaságot kell talpra állítani – mondta Vadász György. Megítélése szerint legalább két-három év szükséges ahhoz, hogy a megerősödött és kellő kapacitással rendelkező kkv-szektor szereplői már magabiztosabban, nagyobb siker reményében vegyék a közbeszerzési procedúra akadályait.

A Közbeszerzési Jogászok Országos Szövetsége szerint a javaslat számos pozitív rendelkezést tartalmaz. Így például üdvözölhető az egyébként rövid életű átláthatósági biztos intézményének megszüntetése – mondta Bűrös László elnök. A szakértők álláspontja kezdettől az volt, hogy az idevágó szabályozás elnagyolt, fölösleges szereplővel bonyolítja az amúgy is bonyolult eljárásokat, nem segíti elő az átlátható közbeszerzést, inkább újabb korrupciós kockázatokat szül, komoly öszszegeket vihet el közpénzekből. Az összejátszások ellen hat annak a szabálynak az eltörlése, amely eredménytelennek nyilvánítja az eljárást, ha több ajánlat közül csak egyet találnak érvényesnek. Ezt a rendelkezést a verseny élénkítésére, valamint a visszaélések kivédésére hozták, ám a gyakorlatban éppen az ellenkező hatást váltotta ki: akadályozta a tisztességes erőpróbákat, manipulációkra késztette a vállalkozásokat és nemegyszer ellehetetlenítette az eljárást.

A törvényjavaslat hangsúlyosabb szerepet szán a jogászi tevékenységnek, így hozzájárul a szabályszerűbb eljárásokhoz. Annak elkerüléséhez ugyanakkor, hogy a nem jogászok jogi feladatokat lássanak el, további garanciális rendelkezések beépítésére lenne szükség – mondta Bűrös László. Felhívta a figyelmet arra is: a leendő szabályozás esetenként többféleképpen értelmezhető fogalmakat tartalmaz, így jogbizonytalanságot kelthet.

Erre utalt többek között Patay Géza ügyvéd. Mint mondta, a javaslat több mint egyszerű módosítás, de kevesebb egy novellánál. A biztató rendelkezések elismerése mellett kifogásolja például a szabályozás túlzottan ajánlattevő-barát voltát. Az ajánlatkérőnek közpénzből kell „feljavítania” a pontatlan, kidolgozatlan ajánlatokat, holott elvárható lenne, hogy a cégek minőségi anyagot nyújtsanak be. Megkérdőjelezhető szerinte a körbetartozás visszaszorítását célzó rendelkezések aggálytalan alkalmazhatósága is. A törvényjavaslat kellően át nem gondoltan átlép a polgári jog világába, amikor minden előkészítés nélkül új szerződésteljesítési biztosítékokat definiál. Véleménye szerint egy kisebb terjedelmű, de biztosan jó tartalmú, kiérleltebb megszövegezésű, a vitatható elemeket mellőző törvényszöveg jobban segítené a kívánatos célt, különös tekintettel arra, hogy nemsokára új törvény születhet.

Viharos törvényelőkészítés

Jó ideje össztűz alatt áll a közbeszerzési törvény. Néhány hete például a Közbeszerzések Tanácsa által rendezett konferencián hangzott el, hogy a 2003-ban megalkotott szabályozás a sok módosítás miatt mára átláthatatlanná, kezelhetetlenné vált, és alkalmat ad a korrupcióra.

A tanács szorgalmazza egy új törvény megalkotását, és annak széles körű szakmai-társadalmi előkészítésére tett lépéseket.



A tanács szorgalmazza egy új törvény megalkotását, és annak széles körű szakmai-társadalmi előkészítésére tett lépéseket. Fontosabb változások Jelenlegi előírás

- szigorú alkalmassági igazolás

- részajánlattétel lehetősége

- igazolások eredetisége

- átláthatósági biztos

- egy érvényes ajánlat esetén eredménytelenség

Leendő előírás

- kedvezőbb alkalmassági szabályok

- kötelező részajánlattétel

- igazolás másolatokkal

- az átláthatósági biztos megszüntetése

- az egy érvényes ajánlat eredménytelenségére vonatkozó szabály megszüntetése-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.