BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sínylődik a kiskereskedelem,lehúzzák a rolót

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság


Kiskereskedelem „Évek óta csökken a kereskedelmi forgalom, s azon belül a kiskereskedőknél tapasztalható a legnagyobb visszaesés.” Dr. Fischer Sándor szerint megkésett az a kormányzati intézkedés, mely korlátozza a háromszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek nyitását. A KISOSZ (Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége) Tolna megyei ügyvezetője – aki egyben a szervezet országos társelnöke – úgy látja, hogy a kiskereskedők már harcképtelenek. A vásárlóerő csekély, és a verseny immár nem a kis és nagy üzletek, hanem a multik és multik között folyik.

Több olyan rendelkezés született az elmúlt időben, mely tovább nehezítette a kiskereskedők életét. Az áfa megemelése miatt növekedtek az árak, drágult az üzemanyag, s ebből adódóan a fuvarozás költsége is. Az általános elszegényedés miatt ruhát és cipőt már alig vásárolnak az emberek, s nagymértékben csökkent a műszaki cikkek forgalma, csakúgy, mint az autóeladások száma. Az e területeken tevékenykedő kereskedők kénytelenek leépíteni az alkalmazotti létszámot, vagy ha nincs már kiárusítható készletük, elküldhető emberük, lehúzzák a rolót.

A bérkompenzáció is nagy terhet jelent a kisvállalkozók, kiskereskedők számára. Sokan jutnak odáig, hogy már nincs kit a pult mögé állítani, mert az alkalmazotti bért és annak közterheit képtelenek kigazdálkodni.

Tovább rontaná a helyzetet

dr. Fischer Sándor szerint, ha a boltokból kitiltanák a dohányárut, s attól a bevételtől is elesnének a kiskereskedők.

A közelmúlt rendelkezései a KISOSZ társelnöke szerint nem a kiskereskedők esélyegyenlőségét szolgálják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.