Az egészségipar a legnagyobb üzlet

Magyarország nem egy nagy piac, viszont az egészségipar tekintetében geopolitikai szempontból fontos helyen van – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Egészségipari Osztályának vezetője. Feketéné Fényi Ágnes szerint kiemelten kell kezelni a gyógyszeripart, nem csupán azért, mert tradicionális az innovatív, magasan kvalifikált munkaerőt foglalkoztat, de mert a magyarországi kutatás-fejlesztésnek több mint a 35–40 százalékát adja.
Az NGM – mondta az osztályvezető – prioritásnak tekinti a hazai gyártóbázis megtartását, fejlesztését, a K+F+I központok támogatását, újak létesítésének ösztönzése, az exportpiacra jutás támogatását is.
Feketéné Fényi Ágnes hangsúlyozta: mintegy egy éve komoly műhelymunka folyik a tárcánál az egészségipar szereplőinek bevonásával, hogy meghatározzák: milyen stratégia mentén képzelik el a jövőt. Ennek különös jelentőséget ad, hogy már most meg kell határozni, milyen fejlesztéseket érdemes, illetve kell támogatni a 2014-től 2020-ig tartó uniós pályázati ciklus alatt.
„22 év után meg kell határozni az állami ellátó rendszernek, hogy a befizetett egészségügyi járulékért mi jár, és mi nem fér bele” – ezt is fontosnak tartotta megjegyezni az NGM osztályvezetője.
Az egészségipar a legmegfelelőbb pozícionálás Magyarország számára – ezt már az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet volt igazgatója állapított meg. Kincses Gyula az egészségügyi szolgáltatások egészségiparon belüli helyét, szerepét vizsgálva az egészségiparon belül arra jutott, hogy ahol lehet, ott a közszolgáltatásokra építve kell piaci szolgáltatásokat kiépíteni, ily módon ugyanis többletpénzek vonhatók be az immár tartósan forráshiányos egészségügybe. Ehhez azonban szemlélet- és kultúraváltásra van szükség, a közszolgáltatások most általában nem felkészültek a magánszolgáltatások nyújtására. Nincs tisztázott jogszabályi háttér, vagyis nincs meghatározva, hogy mi a „köz” dolga és mi nem, hogyan árulható a szabad kapacitás.
A szolgáltatási csomag újragondolását, szűkítését sürgette a Magyar Kórházszövetség elnöke is. Rácz Jenő úgy fogalmazott, most az egészségügyi szolgáltatásokra leginkább az igaz, hogy „járni járnak ugyan, de nem jutnak”. Mert hiába kaphat bárki ingyenesen csípőprotézist, ha arra akár 5–10 évet kell várnia.
A jelenlegi kórházi ellátórendszerben a most nyújtott szolgáltatáscsomagot, az aktuális szakmai előírásoknak megfelelően, a rendelkezésre álló forrásokból nem lehet fenntartani – jelentette ki Rácz Jenő. Szerinte ez mindenki számára világos, ezért sem lenne szabad az intézményvezetőktől olyat kérni, hogy azt kommunikálják: minden a legnagyobb rendben van. Orbán Viktor október 23-ai beszédének azt a szakaszát idézve, amely szerint „hazugságokra, dogmákra, önámításra és megtévesztésre nem lehet államot építeni”, hangsúlyozta: ennek az egészségügyre is vonatkoznia kell. A Kórházszövetség elnöke kiemelte: a hazai egészségügyet nem is átalakítani kell, teljesen új rendszerre van szükség.
Másként kell kezelnie a kormányzatnak az egészségipart is – ezt már a Diagon Kft. ügyvezető igazgatója mondta. Kern József nem kevesebbet állított, mint hogy a világon ma ez az iparág a legnagyobb üzlet, mert minél többet áldoz egy ország az egészségügyre – és ennek nyomán minél magasabb a költés az egészségiparban -, annál versenyképesebb. Ezt az adatok is alátámasztják: az egy főre jutó egészségügyi kiadás 2010-ben Magyarországon 1610, az Egyesült Államokban 8233, Csehországban pedig 1884USD volt, és a világ versenyképességi ranglistáján hazánk csupán a 47, Csehország a 30, míg az Egyesült Államok az első helyen állt 2011-ben.
A költségcsökkentés nem egyenlő a költséghatékonysággal – erre Kaló Zoltán hívta fel a figyelmet. Az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője egyszerű példával szemléltette a különbséget: ha egy balesethez a mentő nem ér ki, az költségminimalizálás, ha kiér, akkor az költséghatékonyság. Ezek alapján a halál ugyan a legolcsóbb „kezelési alternatíva”, ám teljesen egyértelműen nem a megfelelő irány. Éppen ezért az egészségügyi döntések során nem a költségminimalizálásra, hanem a hatékonyság növelésére kell törekedni, s a célok között pedig a gazdasági mellett más dimenzióknak is meg kell jelennie, mint például a lakosság egészségi állapotának javítása.

A Széll Kálmán-tervekben nyoma sincs iparpolitikai szempontoknak, holott nyilvánvalóan nem lehet cél a hazai gyógyszeripar ellehetetlenítése.

A Széll Kálmán-tervekben nyoma sincs iparpolitikai szempontoknak, holott nyilvánvalóan nem lehet cél a hazai gyógyszeripar ellehetetlenítése. Feller Antal, a GYNSZ alelnöke A hagyományos tevékenységeknél jóval több feladat hárul hazánkban a gyógyszer-nagykereskedőkre. Magyarországon a készletezés teljes terhe a nagykereskedőkre hárul, mert a kiszámíthatatlan forgalmú piacon erre sem a gyógyszertárak, sem a kórházak nem képesek. Ennél is nagyobb kihívás azonban a finanszírozás megoldása, itthon ugyanis a patikák és kórházak erre sem képesek.

A gyógyszer-nagykereskedők a gyártóknak jellemzően 30–60 napos határidőre fizetnek, ennél azonban sokkal lassabban jutnak pénzükhöz vevőiktől. Az európai piacok komoly kihívása a kórházi tartozások magas összege, a gyógyszerpiac történelmi szinten is alacsony növekedési üteme. Hornyák László, az OSZ elnöke A kormány egy olyan iparágtól vár „megváltást”, amelyet folyamatos forráskivonásokkal sújt. Csak egy működőképes egészségügy biztosíthat hátteret az egészségiparnak, ezért az orvostechnikai eszközök gyártói is komoly várakozásokkal fogadták a Széchényi tervet, a helyzet azonban most nem sokkal jobb, mint egy esztendővel ezelőtt. Az egészségügyi intézmények lejárt szállítói adósságállománya rohamosan nő, az első félév végén meghaladta a 35 milliárdot, az év végére pedig akár a 80 milliárdot is elérheti. Az orvostechnikai vállalatok számára ez azért okoz kiemelkedően nagy kihívást, mert a korházak jellemzően az utolsók között fizetik ki az ilyen eszközöket. -->