A válság csúcsán mért szintnél az állás nélküli fiatalok aránya
ILO Jövőre tovább emelkedik a 15-24 év közötti fiatalok globális munkanélküliségi rátája – áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előrejelzésében. Az ILO prognózisa szerint a tavalyi 12,4 százalékról 12,6 százalékra nő a fiatal állástalanok aránya. Ezzel világszerte mintegy 73,5 millió fiatal lesz állás nélkül, ami közel áll a gazdasági válság csúcspontján, 2009-ben mért adatokhoz.
A fejlett gazdaságokban az ifjúsági munkanélküliségi ráta 2012-ben 18,1 százalék volt. Ez várhatóan 17 százalék felett marad 2015-ig, és nem várható, hogy 17 százalék alá essen 2016 előtt. Görögországban és Spanyolországban a gazdaságilag aktív fiatal népesség több mint fele munkanélküli. A KSH adatai szerint Magyarországon 2013. első negyedében több mint 92 ezer 15–24 év közötti fiatalnak nem volt állása, ami 30,5 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg.
A Globális ifjúsági foglalkoztatási trendek című ILO-jelentés szerint sok fiatal teljesen felhagyott az álláskereséssel. Ha ők is megjelennének az adatokban, a munkanélküli fiatalok száma a fejlett országokban elérné a 13 milliót, szemben azzal 10,7 millió fiatallal, akik ténylegesen munkanélküliek voltak 2012-ben.
Külföldi munkakeresés
Az Európai Bizottság vizsgálja annak a lehetőségét, miként terjeszthető ki háromról hat hónapra az az időszak, amely alatt az álláskeresők hazájukban munkanélküli ellátásban részesüljenek, miközben egy másik tagállamban keresnek munkát – közölte a testület annak keretében, hogy hat területen (a munkavállalás mellett például a bürokráciacsökkentés, illetve határokon átnyúló vásárlás kérdésében) 12 új intézkedést irányzott elő az uniós polgárok jogainak megerősítése céljából.


