BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több gyermektartásdíjat előlegez meg az állam

Évről-évre nő az állam által megelőlegezett gyermektartásdíj összege, annak ellenére, hogy 2012 óta azt gyermekenként havi 14 250 forintban maximálták. A Magyar Államkincstár adatai szerint a 2012-ben e célra előirányzott 1,5 milliárd forint helyett 1,932 milliárdot, 2013-ban a tervezett 1,7 milliárd forint helyett pedig már 2,245 milliárd forintot fizetett ki az elvált szülők gyermekei számára az állam.

A szakállamtitkár egy, a témában indított vizsgálat kapcsán arról tájékoztatta az állampolgári jogok biztosát, hogy mindez annak a következménye, hogy folyamatosan emelkedik, napjainkban már eléri a 10-11 ezret a jogosultak száma. Mivel a bíróságok által megállapított gyermektartásdíj összegek is egyre nagyobbak, „indokolttá vált az igényeknek és az állam teherviselő képességének összhangba hozatala”. Ezért nem lehetséges az, hogy a gyermeküket egyedül nevelő, elvált szülők - a korábbi gyakorlathoz hasonlóan – teljes egészében megkapják az államtól a gyerektartás összegét.

Az egyébként 2012-ig is csak 3+3 évig volt lehetséges, és kizárólag abban az esetben, ha a tartásdíj fizetésére kötelezett szülő már legalább hat hónapja nem fizetett, a tartásdíj végrehajtása eredménytelen volt, és a gyermekkel élő apa vagy anya pedig az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresénél (ez 2014-ben 57 ezer forint) kevesebb jövedelemmel rendelkezett havonta.

A megelőlegezett tartásdíjat, nevéből adódóan, elvileg vissza kell fizetni, mégpedig kamatostul. A meg nem térült összeget pedig, szintén elvileg, adók módjára be lehet hajtani. Az államtitkár azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy e „második körös" behajtás alacsony hatékonyságú, amit alapvetően a tartásdíjra kötelezettek jövedelmi, vagyoni helyzete magyaráz, nem a hajlandóság csökkenése, illetve nem a szabályozás hiányossága.

Az állampolgári jogok biztosa szerint ez azt mutatja, hogy az államra továbbra is fontos szerep hárul a tartásdíjak megelőlegezésében. Székely László a jelentésében felhívta a figyelmet, hogy a magyar állam által vállalt tartásdíj-összeg nemzetközi összehasonlításban is rendkívül alacsony: a nagyjából 47 euró a nyugat-európai összeg mintegy negyede, amely veszélyezteti a rászoruló gyermek ellátását. Az ombudsman ezért szükségesnek tartja áttekinteni az új szabály hatálybalépése óta eltelt csaknem két év tapasztalatait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.